Pesti Srácok

Barátnője miatt megbukott Dél-Korea elnöknője, a hívei viszont erőszakos tüntetésbe kezdtek

Barátnője miatt megbukott Dél-Korea elnöknője, a hívei viszont erőszakos tüntetésbe kezdtek

Péntek délelőtt kihirdette az alkotmánybíróság, hogy végleg elmozdítja a hatalomból a köztársasági elnöknőt. Park Geunhje bevonta bizalmas barátnőjét a kormányzati döntésekbe, aki ráadásul korrupciós ügyekbe keverte őt. Az elnök népszerűsége hiába esett vissza drasztikusan, megmaradt hívei azonnal tüntetni kezdtek az elmozdítása ellen. A több ezres tiltakozáson ketten meghaltak az alkotmánybíróság épülete előtt.

Az ország első elnöknőjét eleinte tanúként hallgatták meg tavaly ősszel, majd vádlottá vált abban a korrupciós ügyben, amelyben a Samsung óriásvállalat is érintett. Azért függesztette fel őt decemberben hivatalából a dél-koreai parlament, mert kiderült, hogy bizalmas barátnője, Csoj Szunszil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj ellenőrzött. Az alkotmánybíróság döntése végleg eltávolítja az államfői posztról a parlament által hivatalából elmozdított elnököt, aki ezzel mentelmi jogát is elveszíti, és bíróság elé kell állnia korrupció miatt. Park pártja tudatta: „alázatosan elfogadják” az ítéletet, azonban ezzel nem mindenki van így.

A szöuli alkotmánybíróság épületénél Park Geunhje több ezer híve gyűlt össze pénteken, a döntés kihirdetésére várva. Miután kiderült, hogy a testület jóváhagyta az elnök parlamenti elmozdítását, végleg megfosztva őt az államfői poszttól, támogatói feldühödtek, többen megtámadták a rendőröket, és felmásztak a buszok tetejére, amelyekkel a hatóság körbevette a bíróság épületét. Tíz embert kórházba kellett vinni, ketten pedig meghaltak a tüntetés során, egyikük egy 72 éves férfi. Ő az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint felmászott egy rendőrbuszra, és leesett, beverte a fejét, majd erősen vérezni kezdett. Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni. A másik haláleset okáról egyelőre nem adtak tájékoztatást a hatóságok.

PestiSracok facebook image

Han Minko védelmi miniszter a feszültség miatt a hadsereget is utasította, hogy készüljenek fel arra, hogy megakadályozzanak minden észak-koreai provokációt, ha Phenjan ki akarná használni a Dél-Koreában kialakult instabil átmeneti állapotot. A hadikommunista Észak-Korea állami hírügynöksége tőle szokatlan gyorsasággal számolt be az ítéletről, s azt írták Park most már nem több, mint egy „közönséges bűnöző”.

A dél-koreai törvények értelmében az államfő leváltása után két hónapon belül elnökválasztást kell tartani.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.