Pesti Srácok

Botrányok sorozata kíséri a Momentum országjárását

Botrányok sorozata kíséri a Momentum országjárását

Tiltakozások és botrányok kísérik a Momentum Mozgalom országjárását. A szegedi és a komáromi állomás után Győrben is viták voltak: a mozgalom alelnöke szolidaritásról, teljesítményelvűségről és pozitív nemzetképről beszélt, a tiltakozók pedig ezúttal is a vidékellenességet kérték számon – számolt be az M1 Híradójának esti kiadása.

Csütörtökön Győrben is tiltakoztak a Momentum Mozgalom politikája ellen. A szervezet alelnöke, Soproni Tamás csütörtöki rendezvényükön arról beszélt, hogy milyen értékek mentén kívánnak politizálni.

– mondta. Korábban Szegeden az egyik felszólaló azt kérdezte a szervezőktől, nem érti, hogy a mozgalom mit keres a városban, amikor az egyik elnökségi tagjuk, Mécs János – az egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, Mécs Imre fia – egy értekezésében így ír a vidékiekről:

PestiSracok facebook image

A felszólalókba a mozgalom szimpatizánsai hangos pfújolással igyekeztek belefojtani a szót. Olyan is volt, aki arra kérte a felszólalót, hogy távozzon a helyszínről. A felvetésre a szervezők azt válaszolták, hogy közülük hárman is szegediek, tehát vidékiek, az írás pedig egy stílusparódia volt. Mécs János írásának részletét feszítették ki egy molinóra szombat délután Komáromban is. A Momentum Mozgalom lakossági fórumán hasonlóan feszült volt a helyzet. Itt is voltak, akik szórólapokat is osztottak. Ezeken is a Mécs János cikkéből szerepeltek részletek – Rühellem a Vidékieket címmel. Győrben is épp ezért vonták kérdőre a Momentum Mozgalom tagjait. A Fidesz egyik aktivistája szerint ez nem egyeztethető össze a liberalizmussal.

Forrás: Origo, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.