Pesti Srácok

Elvitték Lukács György szobrát a Szent István parkból

null

Elvitték Lukács György szobrát Budapest XIII. kerületéből, a Szent István parkból még kedden - derül ki az Európai Baloldalnak az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Úgy fogalmaztak, hogy "a szélsőjobboldali rezsim gyáva módon távolította el" az alkotást, "a hajnal leple alatt". A Fővárosi Közgyűlés január 25-én döntött arról, hogy március 31-éig lebontják a filozófus, kommunista politikus 1985-ben, Varga Imre által készített szobrát a parkban, amelyben majd egy az államalapító Szent István királyról készült emlékmű kap helyet. A Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője által benyújtott javaslatot 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta a közgyűlés. Az ellenzéki politikus az előterjesztésében azt írta: Lukács György amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mind a három kommunista rendszer fenntartásában részt vett. A Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére; 1945 után világhírnevét arra használta, hogy Nyugat-Európában a történelem egyik leggyilkosabb ideológiáját, a kommunizmust legitimálja; 1956 után pedig kulcsszerepet vállalt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában - olvasható az elfogadott javaslatban. A Jobbik korábban közleményben úgy fogalmazott, hogy "a velünk élő kommunizmus újabb darabját" takarították el a kezdeményezésükre. A közgyűlési döntés szerint a Szent István királyt ábrázoló szobrot 2019. augusztus 20-án szeretnék felavatni.

Forrás: MTI; Fotó: budapest-foto.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.