Pesti Srácok

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

null

Észak-Korea felszíni kísérletet hajtott végre egy rakétahajtóművel, és tovább fejleszti csapásmérő képességét ballisztikus rakéták révén - erősítette meg kedden a dél-koreai védelmi tárca.

A szöuli vezérkar tudatta, hogy Washingtonnal együttműködve szorosan figyelemmel kísérik az eseményeket. A Yonhap dél-koreai hírügynökség nem sokkal korábban a CNN amerikai hírtelevízió alapján jelentette, hogy a hadikommunista diktatúra új rakétahajtóművet próbált ki múlt pénteken. Egy név nélkül nyilatkozó szakértő a hírcsatornának azt mondta: a hajtómű feltehetően interkontinentális ballisztikus rakétákban is használható.

Ez Észak-Korea második hajtóműkísérlete egy héten belül. Az észak-koreai állami sajtó március 19-én jelentette, hogy Kim Dzsong Un jelenlétében sikeres kísérletet hajtottak végre egy nagyteljesítményű rakétahajtóművel. A dél-koreai hadvezetés szerint ezzel Phenjan "érdemi" fejlődést ért el a rakétafejlesztésben. Szakértők szerint Phenjan valószínűleg hamarosan újabb kísérleti atomrobbantást is végrehajthat.

MTI

PestiSracok facebook image