Pesti Srácok

Európai szintű kanyarójárvány-veszélyre figyelmeztet az ECDC

Európai szintű kanyarójárvány-veszélyre figyelmeztet az ECDC

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség más országaira is átterjedhet a romániai kanyarójárvány - közölte szerdán a román média.

Az ECDC honlapján megjelent figyelmeztetés szerint szeptembertől február közepéig több mint háromezer megbetegedést regisztráltak Romániában, ahol az oltási kampány ellenére folyamatosan nő a kanyarós esetek száma. A svédországi székhelyű szervezet szerint nagy a valószínűsége, hogy a romániai járvány átlépi az országhatárokat.

Adriana Pistol, a romániai országos közegészségügyi intézet (INSP) igazgatója úgy vélte, hogy az ECDC által kiadott európai tájékoztatás nem csak Romániának szóló figyelmeztetés, hanem mindenkinek szól azzal a céllal, hogy - a járvány megelőzésének egyedüli ellenszereként - erősítsék meg az oltási kampányt. Mint mondta: a romániai háromezer megbetegedésen kívül Európa-szerte már most további mintegy négyezer kanyarós esetről tudnak. "Nem csak Romániában van kanyaró, az igaz, hogy itt van a legtöbb eset" - mondta az INSP igazgatója.

Kedden Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy választókerületében tartott lakossági fórumon azt mondta: vélelmezhetően romániai forrású a makói kórházban kimutatott kanyarófertőzés. Korábban a belgiumi egészségügyi hatóságok is azt állították, hogy egy Romániából visszatért személytől származik az a kanyarófertőzés, amelytől több mint hetvenen megbetegedtek az országban.

PestiSracok facebook image

A román egészségügyi minisztérium a "felelőtlen oltásellenes kampányt" teszi felelőssé a járványért. Romániában ugyanis a 2003-as betegjogi törvényre alapozva egyre több szülő megtagadja a védőoltások beadatását gyermekének abban a meggyőződésben, hogy sok oltás nagyobb kockázattal jár, mint amekkora valószínűsége van a fertőzésnek a megelőzni próbált betegséggel.

A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent Romániában. Az ortodox egyház egyébként hivatalosan cáfolta, hogy áldását adta volna a vakcinaellenes kampányhoz.

A bukaresti szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak kanyaróellenes vakcinát.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.