Pesti Srácok

Fizesse ki Soros a migránsbiznisz költségeit! – mondja a Fidesz

Fizesse ki Soros a migránsbiznisz költségeit! – mondja a Fidesz

A Fidesz-frakció arra szólítja fel a kormányt, hogy ne fizesse ki a Magyar Helsinki Bizottságnak a két bangladesi migráns ügyében a strasbourgi bíróságon megítélt pénzt, és nyújtson be fellebbezést a döntés ellen.

„Fizessen Soros, van neki elég pénze” – fogalmazott Halász János, a frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol azt mondta: nem szabad a magyar emberek pénzéből támogatni a „migránsbizniszt”. Emlékeztetett, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága – nem jogerős döntésében – arra kötelezte a kormányt, fizessen a két bangladesi migránst képviselő Magyar Helsinki Bizottságnak perköltségként 2,7 millió forintot. Emellett a bangladesieknek is járna 6 millió forint, pedig senki nem tudja, hogy a két érintett merre van a világban – tette hozzá Halász János.

Szerinte a „migránsbiznisz” itt nem érne véget, mert ha minden ilyen ügyben támadni fogják Magyarországot, akkor 40-50 milliárd forintot is elvehetnek a magyaroktól. Ugyanis körülbelül 15 ezer hasonló ügy van: 10 ezer bevándorló jogosulatlan menekültkérelmét utasították vissza a magyar hatóságok, és több mint 5 ezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe – fejtette ki a szóvivő.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.