Pesti Srácok

Jövő héten indul az új nemzeti konzultáció

Jövő héten indul az új nemzeti konzultáció

Indul a nemzeti konzultáció, a kormány ahhoz kéri a magyar emberek támogatását, hogy "meg tudjuk védeni határainkat és meggátoljuk a betelepítést" - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a kérdőívek a jövő hét második felétől érkeznek a postaládákba.

Az államtitkár azt mondta, azért kérik a magyarok támogatását, hogy hazai kézben lehessen tartani az adók, a bérek, és a rezsi szabályozását. Brüsszel több területen is jogköröket akar elvonni a tagállamoktól, ezért Brüsszelt ebben meg kell állítani - hangsúlyozta.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: hir.ma

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.