Pesti Srácok

Kamu, hogy drágább lenne a Puskás-stadion a Chelsea-énél

Kamu, hogy drágább lenne a Puskás-stadion a Chelsea-énél

Súlyosan valótlan állítások jelentek meg egyes hazai sajtóorgánumokban az új Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatban a tegnapi és a mai napon – írja a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. közleményében.

Mint a közleményben írják, a napi.hu teljes valótlanságot ír azzal, hogy a „kormány 295,8 milliárd forintra emelte a Puskás Ferenc Stadion felépítésének állami támogatását." Ez szemenszedett hazugság. Véleményük szerin a valótlan állítás súlyos szakmai tévedésen alapul, hiszen a szerző rosszul értelmezi a kormányhatározatban többször szereplő összegeket, azokat hibás módon adja össze. Mint kifejtik, az új Puskás Stadion építési költsége továbbra is nettó 142,85 milliárd forint. A beruházás ÁFA tartalma 40,5 milliárd forint, ez visszafizetésre kerül a költségvetésbe, tehát nem minősül kiadásnak. A beruházási ajánlat 5%-nyi tartalékot, valamint 7,15 milliárd forintot tartalmaz előre nem látható, váratlan eseményekre, ennek felhasználása azonban nem automatikus, az csak előzetes megrendelői engedély alapján vehető igénybe.

Arról is írnak a közleményben, szintén téves hírek jelentek meg az új Puskás Stadionról az angol labdarúgó-bajnokságban listavezető Chelsea tervezett stadionja kapcsán. A híresztelésekkel szemben a 2020-as UEFA labdarúgó Európa-bajnokság négy mérkőzésének otthont adó, világszinten is korszerű új Puskás Stadion olcsóbb, és ráadásul nagyobb is lesz, mint a londoni klub új otthona. A Chelsea stadionja nettó 179 milliárd forintból épül, míg a Puskás Stadion nettó 142,85 milliárd forintból. A londoni topcsapat új létesítménye 60 ezer, míg a Puskás Stadion 67 ezer férőhelyes lesz.

Mint írják, a Chelsea új sportlétesítményének egy székre jutó költsége 3 millió forint. Ezzel szemben az új Puskás Stadionnál ez az összeg 2,1 millió forint, tehát arányaiban csaknem a harmadával olcsóbb. A magyar stadion építési költsége európai viszonylatban átlagosnak tekinthető, pedig a Chelsea új otthonához hasonlóan a Puskás Stadion terveit is nemzetközileg elismert, számos díjjal kitüntetett építésziroda álmodta meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.