Pesti Srácok

Kósa Lajos szerint a szocialisták minden mondata mögött adóemelés van

Kósa Lajos szerint a szocialisták minden mondata mögött adóemelés van

Blöffnek nevezte a Fidesz frakcióvezetője, hogy visszalépnének attól a javaslattól, amely szerint nem lenne lehetséges önkényuralmi jelképek kereskedelmi felhasználása.

Kósa Lajos a Tv2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta: a témát megvitatták és semmilyen döntést nem hoztak, megállapították, hogy a kérdés bonyolult, inkább a célokat szerették volna kijelölni. Hozzátette: a cél az, hogy akár jópofának tartja valaki, akár nem, "se horogkeresztes pólót, se sarló-kalapácsos sört ne lehessen árulni". Hangsúlyozta: a józan ész szabályait be kell tartani, például a művészeti felhasználást, adott esetben egy kiállításon történő bemutatást meg kell engedni. Vannak olyan termékek is, amelyek a vörös csillagot nem önkényuralmi jelképként használják - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője -, egy ásványvíz- és egy tornacipőmárkát említve példaként. A Heinekennel kapcsolatban ugyanakkor azt mondta: épp ez a cég volt az, amely 1951-ben levette söréről a vörös csillagot, mert értelmezése szerint önkényuralmi jelképként volt értékelhető. Kósa Lajos a tervezett szabályozással kapcsolatban azt mondta: meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy adott esetben ezt egy nemzetközi fórumon is meg tudják védeni.

A frakcióvezető Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt javaslataival kapcsolatban azt mondta: programjából általános adóemelés következik. Felidézte: Botka László parlamenti képviselőként megszavazta a lakásadót, amiről szintén azt mondták a szocialisták, hogy "fizessenek a gazdagok", de valójában mindenkit sújtott. A Gyurcsány-Bajnai kormányok programjának eredményeképp adóemelések voltak, megszorítások, és "ingyenpénzosztással" akartak maguknak politikai tőkét kovácsolni, ami azonban az országot tönkretette - mondta.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Kósa Lajos, aki szerint a szocialisták minden mondata mögött adóemelés van.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.