Pesti Srácok

Kovács Zoltán: "Bizarr és hajmeresztő a helyzet"

Kovács Zoltán: "Bizarr és hajmeresztő a helyzet"

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádió reggeli műsorában arról beszélt: abszurd eljárás végén marasztalta el Magyarországot két bangaldesi férfi ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a napokban.

Ennek az eljárásnak az abszurditását nem győzzük elégszer elmondani – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a pert indító szervezet egyike volt azoknak, amelyek az illegálisan nyugatra tartókat “arra biztatták, hogy szegjék meg a létező törvény, olyan emberi jogokról beszéltek, amelyek sehol nincsenek leírva nemzetközi szerződésben”. Bizarrnak és hajmeresztőnek nevezve az előállt helyzetet Kovács Zoltán azt hangsúlyozta, egyetlen nemzetközi szerződés sem rögzíti, hogy valakinek joga van szabadon megválasztani leendő lakhelyét vagy azt, hogy hol nyújtja be menedékkérelmét. Mint mondta, rendszeres, hogy ilyen perekben civil szervezetek olyan szakvéleményekre hivatkoznak, amelyeket korábban maguk készítettek másnak, megjegyezve, hogy az ilyen perek végösszege akár 35-40 milliárd forint is lehet.

PestiSracok facebook image
PS/MTI, Fotó:MTI
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.