Pesti Srácok

Letartóztatták a korrupciós gyanúba keveredett volt dél-koreai elnököt

Letartóztatták a korrupciós gyanúba keveredett volt dél-koreai elnököt

Letartóztatták a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje leváltott dél-koreai elnököt helyi idő szerint péntek reggel – jelentették hírügynökségek. Letartóztatása azért vált szükségessé, mivel alapos a gyanú, amely alapján vádat akarnak emelni ellene, illetve azon aggályok miatt, hogy bizonyítékokat semmisíthet meg – mondta Kang Bú-Jung bíró.

A szöuli központi kerületi bíróság előzőleg jóváhagyta a letartóztatási parancsot az egyebek mellett vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és államtitoksértéssel gyanúsított 65 éves politikus ellen. Pak legfeljebb húsz napig maradhat börtönben a hivatalos vádemelésig. A bíróság döntésére azt követően került sor, hogy az előző nap kilenc órán keresztül hallgatták ki a menesztett elnököt. A törvényszék határozatát követően Pakot átszállították az ügyészség épületéből Szöul déli részében lévő fogdába. A dél-koreai ügyészség hétfőn jelentette be, hogy kezdeményezi a volt államfő, Pak Gun Hje letartóztatását.

Az ország első elnöknőjét, Pak Csong Hi katonai diktátor lányát azért függesztette fel decemberben hivatalából a dél-koreai parlament, mert kiderült, hogy bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt. Emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj ellenőrzött. Tíz évnél is hosszabb börtönbüntetéssel sújthatják, ha bebizonyosodik, hogy kenőpénzeket fogadott el nagyvállalatok vezetőitől.

Forrás: MTI; fotó: 24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.