Pesti Srácok

Martin Schulz szabálytalan pénzügyi tevékenységeit vizsgálják Deutsch Tamásék

Martin Schulz szabálytalan pénzügyi tevékenységeit vizsgálják Deutsch Tamásék

Kifogásokat fogalmazott meg az EP korábbi elnökével szemben az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága. Martin Schulz a 2014. évi európai parlamenti választási kampány során követett el olyan szabálytalanságokat, melyeket a szakbizottság már kifogásolt.

Korábban már nyilvánosságra került, hogy az Európai Parlament előző elnöke, jelenleg már a német szociáldemokrata párt elnöke és kancellárjelöltje nem mondott le brüsszeli napidíjáról még akkor sem, amikor már csak kampánytevékenységet folytatott. Az EP elnöki kabinetjét pedig az intézmény költségén utaztatta a különböző kampányrendezvényekre.

Deutsch Tamás, a zárszámadásért felelős néppárti képviselő a szavazás után elmondta: a korábban ismert szabálytalanságokon túl fény derült arra is, hogy Martin Schulz az EP szigorú személyzeti szabályait figyelmen kívül hagyva hozta helyzetbe és segítette magas beosztásokba kabinetjének tagjait. Martin Schulz az Európai Parlament költségvetéséből saját maga döntött olyan külön juttatásokról saját közvetlen munkatársainak, melyekre semmilyen jogalapja nem volt.

Az elfogadott zárszámadási jelentés tartalmazza ezeket a kifogásokat és kéri az EP főtitkárát az akkori döntések felülvizsgálatára.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá a fideszes EP-képviselő.

PestiSrácok.hu, Fotó: AP

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.