Pesti Srácok

Nem tudja megemészteni Orbán beszédét a liberális holdudvar, ha hibás, ha nem

Nem tudja megemészteni Orbán beszédét a liberális holdudvar, ha hibás, ha nem

Nagy visszhangot váltott ki Orbán Viktor beszéde a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, amelyben etnikai homogenitást említett Magyarországgal kapcsolatban. Többen megütköztek a kifejezésen, és a Kormányinfón is előjött a téma.

A kérdéses mondatot maga a miniszterelnök is rögtön így toldotta meg:

PestiSracok facebook image

Dragomán György író nemes egyszerűséggel a ceauşescui román diktatúrához mérte Orbán Viktort, míg Nyáry Krisztián, a Demszky-féle fővárosi vezetés kommunikációs tanácsadója egy tárgyi tévedésektől hemzsegő Facebook-bejegyzéssel próbálkozott.

A kifejezésre az ATV tudósítója a csütörtöki Kormányinfón kérdezett rá, ahol Kovács Zoltán kormányszóvivő azzal érvelt, hogy a miniszterelnök kulturális homogenitást említett, ráadásul ez szerepelt a kormány és a miniszterelnök honlapján is. A Miniszterelnöki Sajtóiroda később közölte, hogy elírás történt, Lázár János és Kovács Zoltán ugyanazt a téves leiratot kapták meg, mint amelyik felkerült a nevezett honlapokra is, de a hibát javították.

A helyes szöveg tehát ez:

OS, facebook.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.