Pesti Srácok

Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási törvényjavaslatot

Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási törvényjavaslatot

Nem látja indokoltnak a kormány a felsőoktatási törvénymódosító javaslat visszavonását, amely a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működésének jövőbeni feltételeit tartalmazza - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miután Palkovics László oktatási államtitkár és Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora szerdán este tárgyalt.

Szerda este egyeztetett egymással a Közép-európai Egyetem rektora és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány célja a külföldi egyetemek magyarországi működésének rendezése. Vitán felül áll, hogy a területen számos szabálytalanságra derült fény, az erről szóló jelentés tényszerű. A CEU által felvetett problémákra az államtitkár elmondta, hogy a kormány kész nemzetközi megállapodást kötni az Egyesült Államok kormányával a CEU és a másik három érintett amerikai intézmény működésének rendezése céljából, ennek érdekében nyitottak a tárgyalásra, ezekre egy teljes év áll rendelkezésre. A rektor felvetésére, miszerint ilyen szerződést a szövetségi kormány nem, csak New York állam kormánya köthet az egyetem vonatkozásában, az államtitkár megerősítette: erre is nyitott a kormány. Elmondta, hogy egy ilyen nemzetközi megállapodásban a felek minden nyitott kérdésre megoldást találhatnak, a magyar kormány számára éppen az a fontos, hogy a nemzetközi státusú egyetemek működtetésében az érintett államok szerepet vállaljanak, az esetleges problémákra közösen találjanak megoldást, ami jelenleg nem áll fenn. Kitért arra is: az érintett egyetemek magyarországi tevékenységét a származási országok hatóságai nem követik figyelemmel, és a szabálytalanságok részben éppen erre vezethetőek vissza: a magyar hatóságoknak nincs joghatóságuk a külföldi képzésekre, a külföldi hatóságok pedig nem figyelnek oda ezekre. A találkozón rektor - a tárca közlése szerint - elmondta, hogy a tervezett felsőoktatási törvénymódosítás súlyosan sérti az egyetem érdekeit, mert a működésének feltételévé teszi a jövőben egy nemzetközi szerződés megkötését. Ez a rektor félelme szerint el fogja lehetetleníteni az amerikai diplomák kiadását, illetve csorbítani fogja az egyetemi autonómiát, az akadémiai szabadság ügyét. A rektor megerősítette, hogy az egyetem a jövőjét Budapesten, Magyarországon képzeli el, ezért kérte a törvénytervezet visszavonását.

Palkovics László oktatási államtitkár szerdai bejelentése alapján a jövőben akkor működhetne oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A Közép-európai Egyetem (CEU) diszkriminatívnak tartja a kormány által kedden benyújtott törvénymódosítást; az intézmény rektora közölte: nem zárják be az egyetemet.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Reuters/Bernadett Szabo

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.