Pesti Srácok

Nincs Vona Gábornak új információja Orbán Viktor állítólagos ügynökmúltjáról

null

Nincs semmilyen plusz információja a már ismertekhez képest Orbán Viktor állítólagos ügynökmúltjával kapcsolatban Vona Gábornak - tudta meg az atv.hu. A Jobbik elnök-frakcióvezetője nem beszélt Simicska Lajossal hétfői parlamenti felszólalása előtt.

A portál azért kereste meg a politikust, mert hétfőn a Parlamentben azt kérdezte Orbán Viktortól az ügynökvádakkal kapcsolatban: "Mi elől fut?", és miért próbálja elkerülni azt a helyzetet, "ami előbb-utóbb úgyis elkerülhetetlen?" Vona elmondta, hogy nem beszélt Simicska Lajossal "az ügynök ügyről", nem tudott meg semmi újat, "de ha bármi lesz, azt azonnal nyilvánosságra fogom hozni" - tette hozzá.

Simicska a nagy összeveszés, a "g-nap" után, 2015 márciusában mondta el a Mandinernek, hogy Orbán Viktort beszervezték a zalaegerszegi katonai szolgálata alatt, és őróla személy szerint is jelentett, igaz, azt a jelentést közösen írták meg, és nem is haragudott rá. Hozzátette, hogy akkor elhitte barátjának, hogy nem írta alá a beszervezési nyilatkozatot, most viszont, harminc év távlatából már nem is tudja, mit gondoljon.

Vona Gábor most az atv.hu-nak nyilatkozva is elismerte, hogy találkoztak már néhányszor Simicska Lajossal és beszéltek is, "de ez nem rendszeres, nincs köztünk forró drót". A politikus állítja, hogy ő a Parlamentben hétfőn mindössze egy igent vagy egy nemet várt volna Orbán Viktortól. "Ha nem igazak a vádak, Orbán Viktornak az Országgyűlésben mellébeszélés nélkül ki kellett volna mondania, hogy soha nem volt ügynök és soha nem adott jelentést senkiről sem írásban, sem szóban. De ezt nem tette meg, ehelyett arról beszélt, hogy ő is üldözött volt."

PestiSracok facebook image

"Szüksége lenne a múlttal való szembenézésre a társadalomnak is, és az igazságtételt nem kellene akadályoznia a miniszterelnöknek. Különösen, hogy a magyar társadalom lélekben már felkészült az ügynökakták nyilvánosságra hozatalára, és árnyalatérzékelése is van a társadalomnak" - fejtette ki a Jobbik elnöke.

Vona Gábor az atv.hu kérdéseire adott válaszaiból kiderült az is, hogy elhiszi, hogy Orbán Viktort üldözték a rendszerváltás előtt, szerinte azonban "nem volt olyan éles a határ az üldözöttek és a jelentést tevők között".

atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.