Pesti Srácok

Orbánék elleni összefogásra uszít Juncker alelnöke

Orbánék elleni összefogásra uszít Juncker alelnöke

Varsónak egyelőre nem sikerült eloszlatnia a lengyel jogállamisággal kapcsolatos aggályokat, sőt újabb problémás kérdések merültek fel az utóbbi időben - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) szerdai ülésén.

Timmermans példaként említette a lengyel országos bírósági tanácsra vonatkozó reformterveket, amelyek szerinte aggodalomra adnak okot, ugyanis veszélyeztetik a bíróságok függetlenségét. Hozzátette, hatékonyabb lenne, ha az EU tagállamait is bevonnák a Brüsszel és Varsó közötti párbeszédbe, ezért javasolni fogja, hogy a kérdést vegye napirendre az uniós országok kormányait tömörítő Tanács. Mint mondta, az európai ügyekkel foglalkozó miniszterek ülésén szeretné megvitatni a további lépéseket, ahogyan azt is, hogy a tagállamok hogyan kívánnak részt venni a párbeszédben. A holland diplomácia egykori vezetője nem zárta ki az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának lehetőségét, azonban úgy vélekedett, hogy az kontraproduktív lehet és nem segítené a megoldást. Az említett cikkely olyan eljárást tesz lehetővé, amely - az európai alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső esetben akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat. Ehhez azonban a másik huszonhét tagország egyhangú támogatására van szükség, s ez erősen kétséges, hogy meglenne, Orbán Viktor miniszterelnök például korábban kijelentette, nem fog támogatni semmilyen szankciót Lengyelországgal szemben. Az Európai Parlament brüsszeli székházában rendezett szerdai meghallgatásnak a jogállamiság lengyelországi helyzete volt a témája. Frans Timmermans egy friss német lapinterjúban arról beszélt, hogy a bizottságnak nagyobb támogatásra van szüksége a tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

PestiSracok facebook image

- mondta a brüsszeli testület alapjogokért felelős alelnöke, hangsúlyozva, a bizottság egyedül nem tudja megvédeni ezen értékeket. Az uniós jog végrehajtása felett őrködő Európai Bizottság az úgynevezett jogállamisági mechanizmus keretében júliusban ajánlásokat fogalmazott meg Varsó számára, decemberben pedig két hónapot adott a kormánynak arra, hogy rendezze az aggályos kérdéseket. Miközben számos jogvédő szerint a figyelmeztetés közel sem vette elejét a "jogállamiság további aláásásának" Lengyelországban, a varsói kormány bejelentette, hogy lezártnak tekinti a vitát. Az utóbbi időben sok bírálat érte Lengyelországot, elsősorban amiért szorosabb ellenőrzés alá vonták a közmédiát és korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét. Varsó szerint azonban a vonatkozó törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.

Forrás: MTI, Fotó: Reuters

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.