Pesti Srácok

A Rakkából kivezető összes utat lezárták a felkelők

A Rakkából kivezető összes utat lezárták a felkelők

A Washington támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab fegyveres koalíció lezárta hétfőn az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet szíriai fellegvárának számító Rakkából kivezető utolsó szárazföldi utat - tájékoztatott egy kurd katonai forrás és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A beszámolók szerint az észak-szíriai várost a részben az IÁ uralma alatt álló Deir-ez-Zór tartománnyal összekötő út lezárása azt jelenti, hogy a dzsihadisták számára az egyetlen menekülési útvonal az Eufrátesz folyó maradt.

- hangsúlyozta a kurd forrás. Az SDF hétfőn kiadott közleményéből kiderül, hogy a szervezet harcosai Rakka térségében elfoglaltak hét falut, amivel lehetővé vált számukra a Deir-ez-Zórba vezető út lezárása. Az SDF nevű ernyőszervezet - amelyet az Egyesült Államok vezetése alatt szerveződött nemzetközi terrorellenes koalíció légiereje is támogat - a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciát és a vele szövetséges arab csoportokat tömöríti. Az északkelet-szíriai Rakka 2014 óta áll az Iszlám Állam felügyelete alatt, hasonlóan Moszulhoz, amely a dzsihadisták utolsó bástyája Irakban. Moszul bevételéért október 17-én indítottak offenzívát az iraki erők a nemzetközi koalíció légi támogatásával. A Rakka elleni hadműveletek tavaly novemberben indultak azzal a céllal, hogy fokozatosan bekerítsék az Iszlám Állam szíriai "fővárosának" tekintett települést. Az IÁ-nak nagy csapás az, hogy a várost elvágták a tőle délkeletre fekvő Deir-ez-Zór tartománytól. A terrorszervezet elleni műveleteket az Egyesült Államok vezette nemzetközi katonai koalíció irányítja.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: REUTERS/Goran Tomasevic

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.