Pesti Srácok

Több mint félmillió szélsőséges profilját függesztette fel a Twitter

null

Több félmillió felhasználói fiókot függesztett fel 2015 közepe óta a Twitter az „erőszakos szélsőségesség" elleni harc jegyében - közölte kedden maga az amerikai mikroblogportál. A vállalat legutóbbi átláthatósági jelentésében adott számot arról is, hogy 2016 második félévében összesen 376 890 felhasználói fiókot zárt be.

A Twitter jelentésében az is szerepel, hogy 2010-ben partnerségi megállapodást kötöttek a Lumen nevű amerikai kutatószervezettel, amely „független harmadik félként" jár el, és a mikroblogportál minden lehetséges esetben - a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett - megküldi neki az oldalak törlésére vonatkozó kéréseket, hogy láthassa, „milyen típusú tartalmat töröltek és ki nyújtotta be a kérelmet".

A Twitter közölte, hogy a kormányszervek 7 százalékkal többször kértek információt, mint a korábbi időszakban, de e kérések 13 százalékkal kevesebb oldalra vonatkoztak. Az oldalak megszüntetésére vonatkozó kérések száma 13 százalékkal nőtt, de az érintett oldalak aránya 37 százalékkal csökkent. A jelentés szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) két oldal esetében engedélyezte, hogy különleges megfigyelésnek vessék alá azokat.

A jelentésben a mikroblogportál külön fejezetben foglalkozik az "elismert" újságírókkal és médiumokkal. Közölte, hogy 88 kérést kapott különböző ország hatóságaitól arra, hogy a fentiek oldaláról töröljön tartalmakat, de az esetek többségében nem látta szükségesnek intézkedni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó:

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.