Pesti Srácok

Véletlenségből majdnem lelőttek egy szentendrei futónőt

Véletlenségből majdnem lelőttek egy szentendrei futónőt

A honvédség kiképző pályájáról kilőtt éles lövedék alig néhány méterre került el egy futót a szentendrei Duna-parton - írja a 24.hu. A portál szerint a nőnek a laktanyán azt mondták, nem ez volt az első ilyen eset. A futónő feljelentést tett. Közben a parancsnok ígéretet tett a helyi polgármesternek, hogy kivizsgálják az ügyet.

A városban egy Facebook-bejegyzés alapján terjedt el a hír, hogy a honvédségi lőtérről származó éles lövedék pár méterre süvített el egy futó mellett. A nő azt írta, a golyó két méterre a feje mellett süvített el, majd amikor bement szólni az altisztképző parancsnokságára, azt a választ kapta, tudnak róla, hogy ilyen problémák vannak a lőtérrel, mert már többen jeleztek hasonló esetet. Sőt, azt is hozzátették, hogy egyszer egy katonával is történt ilyen. A magyarázat szerint a fémhez csapódó éles lőszerek néha irányt változtatva elhagyják a lőteret. A nő feljelentést tett a történtek miatt.

Eközben a testületi ülésen a város polgármestere a 24.hu értesülése szerint bejelentette, telefonon felhívta a laktanya parancsnokát, aki ígéretet tett arra, hogy belső vizsgálatot indít az ügyben.

PestiSracok facebook image

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.