Pesti Srácok

Vona siránkozott, hogy Orbánék elvették a Kádár-rendszert

Vona siránkozott, hogy Orbánék elvették a Kádár-rendszert

A magyar nép szabadság iránti vágyát hangsúlyozta Vona Gábor, a Jobbik elnöke ünnepi beszédében a budapesti Március 15. téren. Beszédében hosszan beszélt a Kádár-rendszerről, arról, hogy szülei parasztemberek voltak, de össze tudtak spórolni arra, hogy bátyjával diplomások legyenek, miközben házuk, telkük és autójuk is volt. "Na ezt elvették tőlünk" - utalt arra Vona, hogy ma két parasztember nem tudja taníttatni a gyerekeit, nem tud telket vásárolni.

Az ellenzéki politikus azt is mondta: sem külföldi helytartóknak, sem hazai földesuraknak nem lehet kiszolgáltatni Magyarországot, szerinte előbbit az MSZP, utóbbit a Fidesz tette.

- emelte ki.

PestiSracok facebook image

Azt is hangoztatta: vallja, hogy a nép és a nemzet azonos fogalom, és ha az szétválik, az kádárizmust vagy orbánizmust eredményez. Vona Gábor értékelése szerint az emberek több szabadságot kérnek.

- sorolta.

A Jobbik elnöke azt is megfogalmazta, hogy az emberek több igazságot kérnek, ezért valódi elszámoltatást sürgetett. Mint mondta, kormányra kerülésük esetén "lesz majd fogcsikorgatás", a politika pedig nem a maffia szinonimája, hanem a közösség szolgálata lesz. Egyúttal "földesúradót" és a törvénytelenül szerzett javak elkobzását helyezte kilátásba.

Vona Gábor beszédében az anyagi biztonság mellett állt ki, és a megjelent néhány száz résztvevőnek beszámolt az európai béruniót célzó kezdeményezésükről. Ennek lényege, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bért elve megjelenjen az uniós alapokmányokban. Kifejtette: nem alamizsnát kérnek, hanem egyenlő feltételeket, és azt, hogy egy új kohéziós politikával versenyképesek legyenek a magyar vállalkozások.

Az árunió már megvalósult, a kelet- és közép-európai béreket is fel kell zárkóztatni a nyugatiakhoz - jelentette ki, hozzátéve: fontos, hogy a munkaerő szabad áramlása ne kényszerből történjen.

Beszédében hosszan beszélt a Kádár-rendszerről, arról, hogy szülei parasztemberek voltak, de össze tudtak spórolni arra, hogy bátyjával diplomások legyenek, miközben házuk, telkük és autójuk is volt. "Na ezt elvették tőlünk" - utalt arra Vona, hogy ma két parasztember nem tudja taníttatni a gyerekeit, nem tud telket vásárolni. Vona szerint Orbán Viktor egy fordított Kádár János, mert "amíg Kádár a nemzettudatot akarta elzárni a néptől, Orbán a népet akarja kizárni a nemzettudatból".

Az ünnepségen Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke a devizahitelek új elszámolását, továbbá a válságban érintett bankárok és politikusok elszámoltatását sürgette.

Párttársa, a szintén alelnök Fülöp Erik pedig azt hasonlította össze, hogy régen az arisztokrácia az ország építésében vett részt, a jelenlegi nagyvállalkozók viszont a kivéreztetésében.

A "Még kér a nép!" mottót viselő rendezvényen részt vettek az Új Magyar Gárda és a Magyar Önvédelmi Mozgalom képviselői, a tömegben jobbikos, árpádsávos és lengyel zászlókat lehetett látni. Többen "Szabadságot Budaházynak" feliratú molinóval jártak körbe.

Forrás: MTI; Fotó: Kovács Tamás/MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.