Pesti Srácok

Ádert nem látják szívesen az ELTE gyakorlógimnáziumában

null

A Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumába látogat, és rendhagyó órát tart kedden Áder János köztársasági elnök, ugyanakkor a tanári karból negyvenen írták alá tiltakozó nyilatkozatot a látogatás ellen.

Az Index.hu arról ír, az ELTE gyakorlógimnáziumába látogat kedden Áder János, köztársasági elnök, ahol rendhagyó órát is fog tartani. A látogatás ellen ugyanakkor negyven tanár írt alá tiltakozó nyilatkozatot. A tanárok tiltakoznak a Lex-CEU-ként elhíresült törvénymódosításának módszere, annak tartalma és szellemisége ellen. Az aláírók kiállnak a tanítás és a tanulás szabadsága és a nyílt társadalmi viták mellett.

A portál arról is ír, az aláírók közt ott található Gerőcs László is, aki többször bírálta a kormány oktatáspolitikáját, és levelet írt Hoffmann Rózsa egykori államtitkárnak a tanárokat érő, szerinte méltatlan minősítési eljárás miatt. Bár a tiltakozó levél feszültséget okozott a tanári karon belül, a nyilatkozat mégis kikerülhetett az iskola honlapjára - írta az Index.hu

Forrás: index.hu, fotó: vs.hu

PestiSracok facebook image