Pesti Srácok

Az LMP-nek nem kenyere az igazmondás (VIDEÓ!)

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) pontosan szerepelteti mérlegében a támogatások és adományok összegét, és előírás szerint minden adatot kitöltött a dokumentumban - közölte az CÖF-CÖKA vezetősége szerdán az MTI-vel, reagálva Szél Bernadett (LMP) parlamenti felszólalására. Szél Bernadett a civiltörvény mai vitanapján támadta a CÖF-öt. Lezsák Sándor az országgyűlés alelnöke megkérdezte tőle, miért szemetel.

Az LMP társelnöke egy üres dokumentumot mutatott fel civil szervezetek külföldi támogatásainak feltüntetéséről szóló előterjesztés vitájában, mondván, az a CÖF "közhasznúsági bevallása". A szervezet ugyanakkor azt közölte: Szél Bernadett a CÖF mérlegét megcsonkítva, abból olyan lapokat mutogatott, amelyeket a CÖF-nek nem kellett kitölteni, mert sem a központi költségvetésből, sem önkormányzati költségvetésből, sem nemzetközi forrásból, sőt normatív támogatásból sem kapott pénzösszegeket.

PestiSracok facebook image

- közölték, hozzátéve: épkézláb, az ország érdekét szolgáló konstruktív javaslattal nem tudnak előállni. Az adófizetők pénzéből nem krimiírással, hanem választóik tényleges képviseletével illenék foglalkozni - fogalmazták meg kritikájukat az ellenzéki párttal kapcsolatban.

Szél Bernadett kiakadt Lezsákra

Szél Bernadett (LMP) a civiltörvény szerdai vitáján mutatott föl két dokumentumot a Parlamentben. Ezekre hivatkozva közölte: a CÖF „közhasznúsági bevallása” teljesen üres, majd egy másik, a javaslat által érintett szervezet dokumentumát lobogtatva jelezte, azon részletesen fel van tüntetve minden. Erre az elnöklő Lezsák Sándor azt kérdezte: bejelentett–e szemléltetést, amire Szél Bernadett felháborodva úgy felelt:

Forrás: MTI/Youtube; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?