Pesti Srácok

Bevándorlók bűncselekményeinek áldozatait segítő hivatal nyílt az Egyesült Államokban

Bevándorlók bűncselekményeinek áldozatait segítő hivatal nyílt az Egyesült Államokban

John Kelly amerikai belbiztonsági miniszter megnyitotta szerdán azt az irodát, amely az Egyesült Államokban bevándorlók által elkövetett bűncselekmények áldozatait kívánja segíteni.

A belbiztonsági minisztériumhoz tartozó hivatal - a miniszter tájékoztatása szerint - információkkal és jogi tanácsadással szolgál az áldozatoknak. A megnyitó ünnepséggel egybekötött tájékoztatón John Kelly leszögezte: mind a jogszerűen, mind pedig az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó bevándorlók áldozatainak segítséget nyújtanak. Részletesebben szólt az illegális bevándorlók körében tapasztalható bűnözésről, s hangsúlyozta, hogy ezeknek az embereknek nem is volna szabad az országban tartózkodniuk. Aláhúzta azt is, hogy a bevándorlók áldozataival a korábbi kormányzatok nem foglalkoztak, magukra hagyták őket, s még arról sem volt információjuk, hogy a bűncselekményt elkövető bevándorló sorsa mi lett.

Donald Trump jelenlegi elnök kormányzata gyakran kitért az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények arányára, a kormányzat azonban statisztikát eddig nem hozott nyilvánosságra. Az illegális bevándorlás visszaszorítását elnökválasztási kampánya egyik fő témájaként hangsúlyozó Trump az iroda létrehozásának tervét még februárban jelentette be, s a szerdai megnyitót kifejezetten erre a hétre időzítették. Szombaton lesz ugyanis száz napja, hogy Donald Trumpot beiktatták az elnöki hivatalba.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.