Pesti Srácok

Botka üzent Lázárnak: kormányváltás után nem lesznek kancellárok az egyetemeken

Botka üzent Lázárnak: kormányváltás után nem lesznek kancellárok az egyetemeken

Botka László nem hagyta szó nélkül a Vásárhelyi tévében készült Lázár János interjút. A Miniszterelnökséget vezető miniszter - aki egyúttal Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője - a többi közt beszélt a Soros György egyeteme körül zajló helyzetről, és ehhez kapcsolódóan arra is rákérdeztek nála, mit gondol arról, hogy a szegedi egyetem is kiállt a CEU mellett. A kancellária miniszter szerint ez azt jelenti, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek komoly politikai elkötelezettsége van, markánsan és aktívan kormányellenes politikát képvisel. Szeged szocialista polgármestere és az MSZP miniszterelnök-jelöltje pénteken az MTI-nek jelentette ki, kormányváltás után az egyetemeken nem lesznek kancellárok

A

Vásárhelyei Televízióban

vendégeskedett csütörtökön Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a szegedi egyetem CEU melletti kiállásról azt mondta:

PestiSracok facebook image

Lázár János kifejtette, hogy a

Hozzátette, a "kormánynak támogatásra és segítségre van szüksége ahhoz, hogy Brüsszellel fel tudja venni a harcot és meg tudja védeni a magyar érdekeket... A következő 3-4 hónapban nagyon sok támadást fogunk kapni, minden ügyet – köztük a CEU-t is – arra fognak felhasználni, hogy nyomást gyakoroljanak Magyarországra annak érdekében, hogy beengedjük a déli határainkon a bevándorlókat, nyugatról pedig fogadjunk vissza, akiket ideküldenek. Ezt a nyomást kell kivédenünk, ami a választópolgárok támogatása nélkül nem sikerülhet, fogalmazott Lázár.

Kormányváltás után az egyetemeken nem lesznek kancellárok

Egy esetleges 2018-as kormányváltás után az egyetemeken nem lesznek kancellárok és nem lesznek politikai kinevezettek - ezt már Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje közölte pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint "

a politika végre békén fogja hagyni az iskolákat

".

- hangsúlyozta a jelölt, hozzátéve, az Orbán-kormány brutálisan oktatásellenes politikát folytat.

Forrás: Vásárhelyi Televízió/MTI; Fotó: Segesvári Csaba

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.