Pesti Srácok

Brüsszel megtámadta a rezsicsökkentést

Brüsszel megtámadta a rezsicsökkentést

A KDNP szerint Brüsszel megtámadta a rezsicsökkentést. Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: meg kell állítani Brüsszelt, meg kell védeni a rezsicsökkentést, meg kell akadályozni a magyar családokra veszélyes energiauniót.

A kormánypárti politikus felidézte, az Európai Bizottság tavaly novemberben hozta nyilvánosságra az energiaunióról szóló javaslatát. Ebben egyértelműen benne van, hogy a bizottság meg akarja szüntetni az áram esetében a nemzeti ármegállapítást jogát, és ezt Brüsszelbe akarják telepíteni.

Hollik István közlése szerint a témában kedden meghallgatták az Országgyűlés európai ügyek bizottságában Aradszki Andrást, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkárát, aki ismertette az elkészült hatásvizsgálatot. Ezután úgy döntöttek: szubszidiaritásvizsgálatot kezdeményeznek, hogy kiderüljön, megfelel-e a javaslat annak az uniós elvnek, amely szerint a döntéseket mindig a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni. Mint mondta, teljesen nyilvánvaló, hogy Brüsszel veszélybe akarja sodorni a rezsicsökkentést. Ha a hatósági ármegállapítás megszűnik, az egyet jelent a magyar rezsicsökkentés megszüntetésével - mutatott rá.

PestiSracok facebook image

Megjegyezte:

Hollik István arra kérte a magyar embereket, akik meg akarják védeni a rezsicsökkentést, hogy töltsék ki a nemzeti konzultáció kérdőívét és így támogassák a kormányt abban, hogy ellen tudjon állni a brüsszeli szándéknak.

MTI; Fotó: fidesz.hu
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.