Pesti Srácok

Csupán néhány év kérdése lehet Londonisztán létrejötte

Csupán néhány év kérdése lehet Londonisztán létrejötte

Az Egyesült Királyság vallási térképének drámai átváltozására hívja fel a figyelmet a Gatestone Institute egyik cikke. Az intézet adatai szerint 2001 óta több, mint 500 keresztény templomot zártak be, vagy alakítottak át, miközben 423 új mecset épült Londonban.

A portál arról ír, hogy az angol főváros multikulturalizmusa valósággal táplálja az iszlám fundamentalizmust, nem véltelenül nevezik az újságírók a várost időnként „Londonisztánnak”. A cikk szerint a keresztény templomokban még a legnagyobb események alkalmával is rendkívül kevesen jelennek meg bizonyos városrészeken, miközben a pénteki imákon sok mecsetből a tömeg miatt az utcára szorulnak a hívek.

Az újságíró felhívja a figyelmet a keresztény hívők elöregedésére is. Miközben a gyakorló muszlimok közel fele 25 év alatti, a keresztények negyede 65 év feletti a szigetországban. Ebből következik, hogy pár éven belül a fővárosban megfordulhat a gyakorló hívők aránya az iszlám havára. A Gatestone Institute azt is említi, hogy bizonyos városrészek demográfiai térképe már most átalakult, miközben egyre szaporodnak az emberi jogokat sárba tipró saría bíróságok is.

PestiSracok facebook image

atv.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.