Pesti Srácok

Egy jogászprofesszor és egy üzletember is csatlakozott Soros György és a diákdiszkó furcsa szövetségéhez

Egy jogászprofesszor és egy üzletember is csatlakozott Soros György és a diákdiszkó furcsa szövetségéhez

A „nép”, vagyis az Oktogonon diszkózó fiatalok és jelentős részben külföldről ideutaztatott vendégtüntetők után újabb bírálók mentek neki Orbán Viktornak. Ezúttal egy jogászprofesszort és egy üzletembert hordoz körbe véres kardként a balliberális sajtó.

A felsőoktatási törvény módosításával összefüggésben érthetőnek tartja Orbán Viktor, hogy Soros György nemzetközi és hazai hálózata tiltakozik, mivel az „megfizeti az embereit”. Annak megértése azonban még előttük van – folytatta –,

Király Miklós, az ELTE jogi karának tanára érezte magában a kompetenciát a válaszra, és a Facebookon nyilvánosságra hozott, nyílt levélben reagált Orbán Viktor szavaira. Hangsúlyozta, hogy nem Soros privilégiumaiért állnak ki, hanem a CEU oktatási értékeinek megőrzése, valamint az ottani oktatók és hallgatók érdekei mellett. Az csak merő véletlen lehet, hogy ezek egybevágnak Soros György érdekeivel is. Király azt is kifogásolta, hogy az Országgyűlés nem törődött az alkotmányossági aggályokkal, és egyáltalán nem vette figyelembe a felsőoktatás és tudomány képviselőinek véleményét. A felsőoktatás és tudomány azon képviselőiről van ugye szó, akiknek a fellépése – érdekből vagy ugyancsak a véletlenül – szintén egybeesik a Soros-hálózat fellépésével.

PestiSracok facebook image

Az egyetemek túlzottan pazarló gazdálkodását rendbe szedni hivatott kancellárok tevékenységét is sérelmezi Király, aki emellett az „egész hazai egyetemi szféra” nevében aggódik, hiszen a Soros-egyetem privilégiumainak visszavonásából arra következtet, hogy nincsenek többé józan szakmai megfontolások, nincs jogbiztonság és nem számít az oktatás minősége. Ezzel lényegében nem válaszolt, hanem megismételte azt az álláspontot, amelyet Orbán Viktor logikátlannak tart. A jogászprofesszor ezután lándzsát tört a szabad gondolkodás és a véleményszabadság mellett, aminek az elszabadult politikai korrektség világában szerinte a kormány a fő akadálya. A levél legköltőibb része a CEU vonatkozásában kétségkívül az, hogy az egyetemek

Pósfai Gábor, a Decathlon magyarországi ügyvezetője is belépett a politika világába, méghozzá rögtön saját keresztény értékrendjére hivatkozva tette ezt. Ő nem is kimondottan a CEU ügyében szólalt meg, csak úgy általában meglehetősen elégedetlen. Pósfai az uszításban látja a legfőbb bajt, mondván, az Orbán-kormánynak mindig háborúznia kell. És itt felsorolja Gyurcsányt, Bajnait, a magánnyugdíjpénztárakat, a kizsákmányoló multikat, a migránsokat, az EU-t, Simicskát és Sorost, akiknek ezek szerint közös jellemzőjük, hogy egytől egyig az Orbán-kormány támadt rájuk, valamint teljesen ártalmatlanok.

Pósfai szerint Magyarországról mindig is hiányzott a normális vitakultúra (talán ez is olyan genetikai jellemző, mint az alattvalóság Kertész Ákos szerint), de most még rosszabb lett a helyzet. Úgy vélekedik, hogy a kormány mindenen áterőlteti a saját akaratát, ehhez pedig kontroll alatt tartja a médiát , és kettős mércét alkalmaz a saját hasznával kapcsolatban. A végére belefért neki még egy keresztényezés, csak hogy teljesen egyértelmű legyen: ő hitelesen bírálja az önmagát kereszténynek mondó kormányt.

facebook.com/Király Miklós, index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.