Pesti Srácok

Erdogan élesen bírálja az EU-t, amúgy meg köszöni, elég nekik a saját demokráciájuk

Erdogan élesen bírálja az EU-t, amúgy meg köszöni, elég nekik a saját demokráciájuk

Ankarának saját kritériumai vannak, elég neki a maga demokráciája - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán az északnyugat-törökországi Bursában tartott népszavazási kampányrendezvényén.

Mint mondta: a holland hatóságok március közepén Rotterdamban nem engedték kiszállni autójából Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszterasszonyt, aki a helyi török közösség előtt akart beszélni a végrehajtó elnöki rendszer előnyeiről.

– tette fel a kérdést Erdogan.

PestiSracok facebook image

Az alkotmánymódosítás kérdéséről április 16-án tartanak népszavazást Törökországban, Hollandiában pedig mintegy 400 ezres török közösség él. Erdogan érvelése alapján az elnöki rendszer önmagában is erős és stabil Törökországot eredményez, éppen ezért a török államfő kampányának kiemelt pontja az Európa Unió bírálata. Erdogan beszédében ismét utalt arra a két héttel ezelőtti pápai audienciára, amelyen 27 uniós ország állam- és kormányfője vett részt a Vatikánban a római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából. A török elnök rámutatott:

– fejtette ki Erdogan.

A tavaly márciusi menekültügyi megállapodás értelmében az EU vállalta, hogy felgyorsítja a török állampolgárok schengeni vízumkötelezettségének megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. Ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott terrorellenes törvény enyhítését szabta. A török vezetés erre nem hajlandó, és többen azt vetik a szemére, hogy a jogszabályokat – különösen a július 15-ei puccskísérlet után – a politikai ellenzék és egyes újságírók elhallgattatására használja fel. A török államfő a keddi szíriai vegyi támadásra vonatkozóan kijelentette: a szíriai rezsim több mint 100 embert ölt meg Idlíb tartomány Han Sejkun településén, beleértve legalább 50 kiskorút. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) adatai szerint a mérges gáz minimum 58 ember, köztük tizenegy gyermek halálát okozta. Erdogan Bassár el-Aszad szír elnöknek címezve szavait úgy fogalmazott:

Damaszkusz tagadja a gáztámadás vádját.

PS/MTI, Fotó:EPA

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.