Pesti Srácok

Erős Európa mellett szállt síkra Steinmeier

Erős Európa mellett szállt síkra Steinmeier

A politikai és gazdasági árkok betemetésére szólított fel, és a "27-ek erős Európája" mellett szállt síkra szombaton, kétnapos hivatalos látogatásának második napján Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök a görög fővárosban.

Egy művészeti kiállítást megnyitva Steinmeier kijelentette: Görögország számára az euróválság és az annak nyomán szükségessé vált gazdasági és társadalmi átalakulások fordulópontot jelentettek. Ehhez járult a menekültválság, amely hatalmas kihívás az ország számára.

“A szíriai háború, a törökországi és közel-keleti válságok Görögország közvetlen szomszédságában történnek” – mutatott rá a német elnök. Európai távlatban Görögország támogatása az elmúlt években ugyanakkor “a szolidaritás példa nélkül álló megnyilvánulása volt” – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A világviszonylatban kiemelkedő documenta 14 művészeti tárlatot idén Kasselben és Athénban rendezik, mottója “Athéntól tanulni”. Témái közé tartozik a pénzügyi és adósságválság is. Steinmeier Prokopisz Pavlopulosz görög elnökkel közösen nyitotta meg a kiállítást.

A német államfő görögországi látogatása – hivatali időszakának harmadik hetében – a támogatás és megbecsülés jele a pénzügyi és menekültválság által súlyosan érintett balkáni ország felé – írta a dpa. Steinmeier a görög elnökön kívül Alekszisz Ciprasz miniszterelnökkel is tárgyal. Napirenden szerepel az Európai Unió jövője, a menekültválság és a Törökországhoz fűződő viszony.

PS/MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.