Pesti Srácok

Ezen nem jönnek át: elkészült a második kerítés a szerb határon

Ezen nem jönnek át: elkészült a második kerítés a szerb határon

Elkészült a kétsoros kerítésrendszer második kerítése a magyar-szerb határ teljes, 155 kilométeres hosszán. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Röszkén tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar határvédelem minden eddiginél erősebb, tovább nőtt a biztonság. A kormány azért döntött a második kerítés megépítése mellett, mert fel kell készülni akár az eddigieknél is nagyobb migrációs nyomásra – hangsúlyozta a politikus.

Az Európát sújtó tömeges bevándorlás két éve folyamatos, a balkáni útvonal változatlanul aktív – közölte az államtitkár, hozzátéve: a nyár közeledtével pedig egyre több migráns indul el a kontinens felé. Olaszországba az év első négy hónapjába 33 százalékkal több migráns érkezett, mint az előző év hasonló időszakában. A nemzetközi embercsempész-szervezetekkel szembeni fellépés eredménytelennek látszik – tudatta Kontrát Károly. A politikus rámutatott, hiába született döntés a máltai uniós csúcson arról, hogy Líbiában kell hot spotokat létrehozni, ez a mai napig nem történt meg, s az Afrikából Európába induló hajókat sem fordítják vissza. Az EU és Törökország között létrejött megállapodás sorsa is bizonytalan, felmondásának beláthatatlan következményei lennének – közölte.

Bakondi György a pénteki, röszkei sajtótájékoztatón; Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A jogi határzár egy hónapja életbe lépett szigorításának hatására a migránsok elkerülik a magyar határt. Ez és a második sor kerítés elkészülte lehetővé tette az eddig erőn felül teljesítő rendőrségi és honvédségi állomány létszámának csökkentését a határon – mondta az államtitkár. Kontrát Károly úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Az államtitkár közölte, a második sor kerítés kialakítása 4,8 milliárd forintba került. A helyszínen kiosztott tájékoztató szerint a büntetés-végrehajtási (bv) szervezet hatvan napon belül végezte el a munkát, melyben a bv 150 szakembere és 700 fogvatartott vett részt. A második sor kerítést két méter magasan 8 milliméter átmérőjű hegesztetett síkhálóval erősítették meg, és a szükséges helyeken NATO-dróttal szerelték föl.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hangsúlyozta, a déli határon elkészült kétsoros kerítésrendszerrel hosszú időre biztosított a magyar emberek biztonsága. A 155 kilométeres kerítésrendszer bármilyen embertömeg feltartóztatására alkalmas, gyakorlatilag nem lehet áthatolni rajta - mondt, hozzátéve: a balkáni útvonal felől fenyegető népvándorlási nyomás velünk fog élni. Jelezte ugyanakkor: az Európai Bizottság (EB), Soros György és a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) támadás alá vették a magyar migránsszabályozást, azt akarják ugyanis, hogy Magyarország bontsa le a kerítést, változtasson a jogi előírásokon, engedje be az illegális migránsokat. Könnyen lehet, hogy az ügyben Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít majd.

Forrás: MTI. Vezető kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.