Pesti Srácok

Ezért gyújtották fel a romák házait Gyergyószentmiklóson

Ezért gyújtották fel a romák házait Gyergyószentmiklóson

A román hatóságok gyanúja szerint gyújtogatás következtében gyulladt ki péntek este egy roma család háza és annak melléképülete a székelyföldi Gyergyószentmiklóson.

Pénteken a kora esti órákban a Gyergyószentmiklós Gyergyóalfalu felőli határában levő romatelepen egy szalmabála, az egyik bevásárlóközpont szomszédságában pedig egy ház és melléképülete kapott lángra - közölte szombaton a Székelyhon.ro portál. A tűzoltóság és a rendőrség nagy erőkkel vonult ki mindkét helyszínre, a lángokat sikerült megfékezni. A tűzeseteknek nincsenek áldozatai, a kigyulladt ház lakói azonban menekülésre kényszerültek.

Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőrkapitányság szóvivője a portálnak nyilatkozva valószínűsítette, hogy gyújtogatás történt, amely egy csütörtöki nagy összegű pénzlopással állhat összefüggésben. Ekkor roma fiatalok egy útkereszteződésnél feltartóztattak egy idős ember által vezetett járművet, és míg szóval tartották a sofőrt, a kocsiból elloptak 30 ezer lejt (2,1 millió forint).

Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere a portálnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a bevásárlóközpont szomszédságában lakó roma családok "előidézői voltak a pénteken történteknek". A polgármester arról számolt be, hogy a leégett ház lakói az elmúlt időszakban megannyi bűnügynek főszereplői voltak. Egy esetben a megfékezésükre helyszínre érkezett rendőrautóra is rátámadtak, és betörték a szélvédőjét.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a Székelyhon portál.

Így lángolt a romák háza Fotó: Krónika Online

A péntek esti tűzeset után mind a polgármester, mind a rendőrség nyugalomra intette Gyergyószentmiklós lakóit. A városban szombaton is a csendőrség felügyeli a romák lakta övezeteket, hogy megelőzze újabb konfliktusok kirobbanását. A csaknem 18 ezer lakosú 86 százalékban magyarok által lakott Gyergyószentmiklóson a 2011-es népszámláláson 451-en vallották magukat romának.

PS/MTI, Fotó: Krónika Online

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.