Pesti Srácok

Soros egy év alatt 1,2 milliárd forintot költött egy alternatív ellenzék kiépítésére

Soros egy év alatt 1,2 milliárd forintot költött egy alternatív ellenzék kiépítésére

A Fidesz szerint Soros György egyetlen év alatt 1,2 milliárd forintot "pumpált be" ügynökszervezeteibe, hogy így egy alternatív új ellenzéki szervezetet építsen ki a legitim magyar kormány folyamatos támadására.

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ennek a felhizlalt Soros-hálózatnak az erejét és befolyását jól mutatja, hogy Soros egy évben 200 millió forinttal több pénzt adott a saját szervezete kiépítésére, mint amennyi pénzt a balliberális pártok kaptak a magyar költségvetésből a törvények alapján. Ezek a szervezetek pedig "egytől egyik Magyarországon működő migránspárti szervezetek, médiafelületek vagy politikai intézmények, amelyek a busás támogatásért cserébe folyamatosan támadják a magyar bevándorláspolitikát, és igyekeznek a magyar kormányt külföldön is befeketíteni" - fejtette ki a Fidesz politikusa.

"Soros György úgy tűnik nem ismer sem Istent, sem embert, ha a saját politikai céljairól van szó" - fogalmazott Hidvéghi Balázs, hozzátéve, ennek legújabb bizonyítéka, hogy Soros György jövő hét elején Brüsszelbe látogat, hogy az Európai Bizottság elnökét és tagjait felhasználja a Magyarország elleni támadásához. Kiemelte, a "Soros-pénzek több mint 40 százalékát a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szervezetek kapták, amelyeket a magyar bevándorláspolitika elleni támadásokból és a "migránsbizniszből" lehet ismerni.

A kormánypárti politikus szerint ezek a szervezetek kezdettől fogva támadják a magyar bevándorláspolitikát, 2015-ben és 2016-ban is több tüntetést, megmozdulást szerveztek és azt akarják elérni, hogy a kormány bontsa le a jogi és a fizikai határzárat, továbbá engedjen a kötelező kvótáknak, betelepítésnek. "Ráadásul időnként még pénzt is keresnek a migránsbizniszen, ahogy látható volt ez a két bangladesi ügyében hozott bírósági ítélet kapcsán megítélt fizetségből is" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, Soros György emellett több tízmillió forinttal támogatta például a Political Capitalt és az Eötvös Károly Intézetet, amelyek szintén állandó politikai támadások kereszttüzében tartják a magyar kormányt. Az ügynökszervezetek emellett szuverenitási, sőt nemzetbiztonsági kockázatot is rejthetnek, és ezért elengedhetetlen az, hogy megteremtsék az átláthatóságot ebben a kérdésben - hívta fel a figyelmet a Fidesz kommunikációs igazgatója. "A magyar embereknek tudniuk kell azt, hogy milyen szervezeteket, milyen pénzekkel támogatnak külföldről, azért, hogy megváltoztassák a magyarországi politikát" - mondta, aláhúzva, ezért is fontos, hogy részt vegyenek a nemzeti konzultációban azok, "aki szeretnék elkerülni, hogy Magyarországot külföldről diktátumokkal irányítsák, akár Brüsszelből, akár milliárdosok érdekéből".

Hidvéghi Balázs kérdésekre válaszolva kijelentette, a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök is mindig is konzekvensen antikommunista politikát folytatott, ez azonban nem egyenlő az oroszellenességgel, a mai magyar- és világpolitikai helyzetben pedig nemzeti érdek a kiegyensúlyozott viszony minden fontos nemzetközi szereplővel, köztük Oroszországgal is. Oroszországot számos ügy és érdek köti össze Magyarországgal az energiabiztonságtól kezdve a geopolitikai kérdéseken át, ezért fontos a kiegyensúlyozott és jó kapcsolat, hasonlóan az olyan más fontos szereplőkhöz és regionális hatalmakhoz, mint Törökország, az Egyesült Államok és Németország.

A Fidesz kommunikációs igazgatója ugyancsak kérdésre reagálva kijelentette, a kormány minden magyar állampolgár biztonságát megvédi, azonban azt kérik, hogy politikai beállítottságától függetlenül senki ne gyalázzon meg halottakra, áldozatra emlékező emlékművet. "Semmilyen hülye gyerek ne dobálja meg festékkel, ne gyalázza meg!" - fogalmazott a Szabadság téren álló szovjet emlékműre utalva, hozzátéve, a politikai mondanivalóját mindenkinek lehetősége van számos kulturált úton elmondania.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?