Pesti Srácok

Gulyás Márton gyakorlatilag „síkhülye” – derül ki egy baloldali politológus elemzéséből

null

Onnan kapta a pofont Gulyás Márton anarchista festő-mázoló, ahonnan a legkevésbé számított rá. Egy balos politikai elemző publicisztikájában osztotta ki Gulyást és mindazokat a habókos ballib közszereplőket, akik az utóbbi időszakban azzal hülyítik híveiket, hogy a választási rendszer miatt nem váltható le a Fidesz. Ceglédi Zoltán elemzéséből viszont kiderül: a jelenlegi rendszer nem a Fideszt, hanem a győztest jutalmazza, és a mostaninál arányosabb választási rendszerben sem győzne jelen pillanatban az ellenzék.

A jelenleg hatályos, többségi választási rendszer egyértelműen torzít és a győztest jutalmazza – de nem a Fideszt. Arányos rendszerben pedig nem győzne az ellenzék – írta a HVG.hu-n megjelent publicisztikájában Ceglédi Zoltán politikai elemző. A balliberálisokhoz kötődő elemző úgy fogalmazott:

Indoka szerint nem a Fidesz, hanem a győztes visz mindent a jelenlegi választási rendszerben, az ellenzék pedig egy arányosabb szisztémában sem állna győzelemre. Viszont ha sikerülne megszólítani a bizonytalanok közül egymillió új szavazót, akkor leváltható lenne az Orbán-kormány.

PestiSracok facebook image
Ceglédi Zoltán politikai elemző; Fotó: cegledizoltan.hu

Emlékezetes, az anarchista akcióiról elhíresült, legutóbb a Sándor-palotára festékkel támadó Gulyás Márton néhány napja az egyik CEU-tüntetésen bejelentette, választási mozgalmat indít, és az egyetlen célja, hogy az év végéig arányos választási rendszert kényszerítsenek ki. Egy év van a választásokig, de a meccs még nem lefutott. Ugyan a mostani ellenzéki pártoknak három évük volt, de nem tettek semmit. „Mint marhák a vágóhídon, gyalogoltok a kések felé” – fogalmazott Gulyás. Szerinte egyértelmű a képlet: vagy szabad verseny lesz, vagy velünk marad a Fidesz. Egyébként Gulyás Márton előtt az LMP-s Hadházy Ákos és az MSZP-s Molnár Zsolt is házalt már az arányos választási rendszerrel.

Ceglédi Zoltán cikkének végén kiderül, kinek szurkol (nem, mintha ezt eddig ne tudtuk volna), de így a korábbi „síkhülyézése” még hitelesebbé válik:

Forrás: HVG.hu. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.