Pesti Srácok

Gyurcsány szerint sem a DK-n múlik a kormányváltás

Gyurcsány szerint sem a DK-n múlik a kormányváltás

Gyurcsány Ferenc szerint nem a Demokratikus Koalíción (DK) múlik majd 2018-ben a kormányváltás - erről a párt elnöke a miskolci Vigadóban mintegy négyszáz ember előtt beszélt lakossági fórumon kedden.

A politikus úgy fogalmazott: az országgyűlési képviselői választásig vélhetően kevesebb mint egy év van hátra. Nem a DK-n múlik, hogy új kormánya legyen az országnak - tette hozzá. Emlékeztetett az elmúlt hétvégi időközi választásokra. Mint mondta, Budapesten, a zuglói városrészben "nagyon-nagyon" győzött a baloldali jelölt, aki "totális vereséget mért a Fidesz jelöltjére".

Magyarországnak szüksége van egy tisztességes, Európa-párti, demokratikus kormányra - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. (Fotó: Facebook)

Ugyanakkor Józsefvárosban ez nem sikerült, mert nem volt összefogás a demokratikus oldalon, megoszlottak a szavazók, pedig "győzhettünk volna ott is" - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Mint mondta: ember nincs hiba nélkül, a politikus is tévedhet, ugyanakkor esküje, tisztessége, becsülete és hűsége a hazájáé. Szólt arról: azt akarja, hogy Magyarország szabad legyen. Orbán Viktor kormányfőt bírálva azt mondta: az az ember lett leginkább "oroszbarát", aki a rendszerváltás kezdetén a legélesebben oroszellenes volt. Szerinte

- jelentette ki. Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében elszámította magát, a lépéssel már saját választótáborát is megosztotta. Mint mondta: Orbán Viktor ellenségeket kreál magának, ilyenek a migránsok, a civilek, a CEU vagy Soros György, mert szeret háborúzni. Pedig az emberek békét akarnak - jelentette ki a DK elnöke.

Mráz: Gyurcsány fordítva ül a lovon

Gyurcsány Ferenc fordítva ül a lovon, amikor ultimátumot intéz Orbán Viktor miniszterelnökhöz – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: a Demokratikus Koalíció elnöke vádaskodik, és azt mondja, dolgozik azon, hogy a vádja alapjait beszerezze, egyelőre azonban nincs a kezében semmi. Normális eljárásban az ember először bizonyítékokat szerez, és utána fogalmazhat meg gyanúkat, vádakat. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc azt állította: Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról. A volt miniszterelnök 72 órát adott Orbán Viktornak, hogy tisztázza magát. Mráz Ágoston Sámuel megjegyezte: nagyon emlékezteti Gyurcsány Ferenc kommunikációja már évek óta arra, ami vele tíz évvel ezelőtt történt. Emlékeztetett arra, hogy 2006-ban Orbán Viktor adott neki 72 órás ultimátumot, miután akkor az MSZP elveszítette az önkormányzati választásokat. Szerinte Gyurcsány Ferenc nagyon sok cselekedetét a revánsvágy mozgatja.

A mostani vádaskodás szerinte nem egy jogi eljárás kezdeményezése, hanem egy politikai akció

Az ellenzéki térfélen egyébként most egyfajta verseny van. Kedvenc téma pedig az Oroszországhoz fűződő viszony tematizálása. Mégiscsak érdekes, amikor Gyurcsány Ferenc nehezményezi Magyarországnak az oroszokhoz fűződő kapcsolatait, hiszen miniszterelnökként nemcsak jó kapcsolatokra törekedett, hanem látványosan igazolni is akarta azt – hangoztatta. A mostani vádaskodás szerinte nem egy jogi eljárás kezdeményezése, hanem egy politikai akció.

Mráz Ágoston szerint mégiscsak érdekes, amikor Gyurcsány Ferenc nehezményezi Magyarországnak az oroszokhoz fűződő kapcsolatait, hiszen miniszterelnökként nemcsak jó kapcsolatokra törekedett, hanem látványosan igazolni is akarta azt. (Fotó: hirado.hu)

Egy olyan napon, amikor néhány száz fő az orosz nagykövetség ellen tüntetésre készül, akkor egy ellenzéki politikus megpróbál vagy bekapcsolódni, ráülni az eseményre, vagy elvinni a show-t a többiek elől. Utóbbival próbálkozott Gyurcsány Ferenc és relatíve sikert ért el – magyarázta. Látni kell, hogy ezekben a hónapokban kell kiforrnia magát annak a formációnak az ellenzéki oldalon, amivel majd a 2018-as választásoknak nekivágnak. Ezért ez a versengés, hogy ki a legfontosabb, leginkább Orbán Viktor-ellenes politikai erő, a következő hetekben és hónapokban hág a tetőfokára – hívta fel a figyelmet.

Forrás: MTI, hirado.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.