Pesti Srácok

A határok megnyitását követelte a Gulyás-Juhász-Schilling trió Röszkén

A határok megnyitását követelte a Gulyás-Juhász-Schilling trió Röszkén

A határok megnyitását követelte mintegy száz magyar és külföldi tüntető Röszkén szombat délután, a kormányellenes demonstráció a tranzitzónánál fejeződött be. Schilling Árpád színházi rendező kijelentette, ami Magyarországon a menekültekkel történik, alantas, embertelen és szégyenteli. A művész bocsánatot kért azoktól az emberektől, akiknek a magyar kormány intézkedéseinek hatására megaláztatásokon kell keresztülmenniük.

A tüntetők a röszkei templom melletti téren gyűltek össze, ahol előbb a helyi plébános, Liszkai Tamás mondott beszédet. A röszkei lelkipásztor hangsúlyozta, ha egy társadalom lemond a politika feletti kontrollról, akkor gyenge lesz, sebezhető, kiszolgáltatott és kihasználható olyan döntésekhez, melyek hátterét nem látja. A migráció kérdésében józanságra és bölcsességre van szükség, ha a döntés felelősségét a társadalom a politikára ruházza át, akkor saját maga felett mond ítéletet - közölte.

Schilling Árpád színházi rendező kijelentette, ami Magyarországon a menekültekkel történik, alantas, embertelen és szégyenteli. A művész bocsánatot kért azoktól az emberektől, akiknek a magyar kormány intézkedéseinek hatására megaláztatásokon kell keresztülmenniük.

A demonstrálók - köztük Juhász Péter, az Együtt elnöke és Gulyás Márton ellenzéki aktivista - ezt követően magyar és angol nyelvű transzparenseikkel dobszó és füttykoncert közepette a falu főutcáján a határhoz vonultak, ahol farkasszemet néztek a kerítéstől tíz méterre felsorakozó rendőrökkel. Itt a szónokok időrendben ismertették a magyar kormány elmúlt években hozott illegális migráció elleni intézkedéseit. A kibővített tranzitzóna mellett a tüntetők a röszkei közúti átkelőnél a 2015 szeptemberében történt tömegzavargás során elkövetett terrorcselekmény bűntette miatt első fokon tíz év börtönre ítélt Ahmed H. szabadon bocsátását követelték, valamint bírálták a március 28-tól hatályos illegális migráció elleni szabályokat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: facebook.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.