Pesti Srácok

Kezdeményezték a munka törvénykönyve módosításának visszavonását

Kezdeményezték a munka törvénykönyve módosításának visszavonását

A munka törvénykönyve módosításáról szóló, az Országgyűlés előtt lévő javaslat visszavonását kezdeményezte a parlament gazdasági bizottsága. Az ülésen a képviselők a szakszervezeti vezetők meghallgatása után 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással döntöttek a visszavonás mellett.

A bizottsági ülésen felszólaló Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke egybehangzóan azt kérték a bizottságtól, hogy ne támogassa a javaslatot, mert az szerintük növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát.

Rugalmas lehetőséget biztosít a jelenlegi szabályozás

Palkovics Imre közölte: azért kéri a javaslat visszavonását, mert már a jelenlegi szabályozás is extrém módon rugalmas lehetőséget biztosít a munkaidő beosztására a Magyarországon tevékenykedő vállalkozásoknak. Doszpolyné Mészáros Melinda elmondta: a javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán nem egyeztették. Hozzátette: a munkaadók jelentős többsége 2, illetve 3 hónapos munkaidőkeretet alkalmaz, az ettől hosszabb, például 12 hónapos munkaidőkeretet a foglalkoztatók kizárólag kollektív szerződés mellett alkalmazhatják. A hosszabb munkaidőkeret egyébként nagyon komoly adminisztratív elszámolási terhet jelent a munkaadóknak és a munkavállalóknak is.

PestiSracok facebook image

A javaslat nem alkalmas arra, hogy betöltse szerepét

Czomba Sándor (Fidesz), a bizottság alelnöke az érdekképviseletek vezetőinek meghallgatása után közölte: jelen formájában, a jelen körülmények között ez a javaslat nem alkalmas arra, hogy betöltse a szerepét, ezért a bizottságtól a javaslat visszavonását kérte. Tóth Csaba (MSZP), a bizottság alelnöke megjegyezte, a szakszervezetek képviselőit akkor kellett volna meghívni a bizottságba, amikor a testület arról döntött, hogy tárgysorozatba kerüljön-e ez a javaslat. Szakács László (MSZP) kérdésére válaszolva, hogy “május 1-je után visszakerül-e ez a törvény a parlament elé”, Czomba Sándor még a feltételezést is visszautasította. A gazdasági bizottságnak nincs ilyen irányú szándéka – hangsúlyozta a fideszes politikus. A munka törvénykönyve módosításáról szóló, a munkaidő-szervezést módosító javaslatot Bánki Erik (Fidesz), a gazdasági bizottság elnöke nyújtotta be Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez. A javaslat értelmében a jelenlegi maximális 12 hónapról 36 hónapra emelkedett volna a munkaidőkeret. A szakszervezetek – egyebek mellett a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ), valamint az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) – szerint ez a javaslat csupán a multik érdekeit szolgálta volna a munkavállalókéval szemben.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?