Pesti Srácok

Közel száz délvidéki iskolást szállásoltak el magyar családoknál

Közel száz délvidéki iskolást szállásoltak el magyar családoknál

Közel száz délvidéki magyar általános iskolást látnak vendégül öt napon keresztül Pécsen. A Kosztolányi Dezső Céltársulás és a pécsi önkormányzat által közösen szervezett cserediákprogram keretében már harmadik alkalommal ismerkedhetnek meg határon túli magyar fiatalok Pécs szépségeivel és kulturális értékeivel.

Kedden késő délután a városháza közgyűlési termében fogadta Őri László alpolgármester a szerbiai Vajdaság és a horvátországi Drávaszög-Szlavónia magyarlakta területeiről érkezett mintegy száz fiatalt, akiket pécsi családok szállásolnak el - írja a pecsma. A programban négy intézmény; a Szent Mór Iskolaközpont, a Pécsi Református Általános Iskola, a Jókai Mór Általános Iskola és a Kovács Béla Általános Iskola vesz részt.

Az alpolgármester köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a kormány néhány évvel ezelőtt indította útjára a Határtalanul elnevezésű programját, amelynek célja, hogy a magyar diákok tanulmányaik során legalább egyszer eljussanak a történelmi Magyarország egykori területeire.

A pécsi városvezetés néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy fontos nemzetpolitikai célt valósítana meg azzal, ha ehhez a kezdeményezéshez csatlakozva a délvidéki magyar közösség fiataljai számára biztosítaná ugyanezt a lehetőséget. A Kosztolányi Dezső Céltársulással összefogva immár harmadik éve rendezik meg Pécsen ezt a programot, amelyhez legutóbb még csak egy iskola – a Református Gimnázium –, idén viszont már négy tanintézmény csatlakozott. A nemzeti összefogás szép eredményeként pécsi iskolások szülei szállásolják el öt napon keresztül a fiatalokat és kísérőiket.

PestiSracok facebook image

Az a cél az, hogy a diákok olyan élményekkel és benyomásokkal gazdagodjanak ittlétük során, amelyek egész életüket végigkísérik. Ugyanis ebben a korban a legfogékonyabbak a fiatalok arra, hogy az itt szerzett tapasztalataik révén a későbbiekben kiépítsék a határon túli magyarok közötti kölcsönös kapcsolatokat, és ismeretségek, életre szóló barátságok köttessenek.

Az öt nap során a fiatalok ellátogatnak például a PTE botanikus kertjébe, a Zsolnay Kulturális Negyedbe, de megtekintik Pécs világörökségi helyszíneit is. Pécsen tartózkodásukat a PTE önkéntes hallgatói segítik emlékezetessé, élményekben gazdaggá varázsolni - írja a pecsma internetes portál.

PS/pecsma

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.