Pesti Srácok

Lángol Budaörsön egy gyógyszergyári raktár

Lángol Budaörsön egy gyógyszergyári raktár

Kigyulladt egy gyógyszergyári épület kedd délelőtt Budaörsön, veszélyes anyagok eddig nem kerültek a levegőbe, a katasztrófavédelemnek sérültekről nincs tudomása. A Pharma park területén keletkezett tűz miatt a rendőrség lassítja a forgalmat az M1-es autópályán.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, a mintegy 5000 négyzetméteres épület 3000 négyzetméteres raktárrésze kapott lángra, több tűzoltóegység kezdte el oltani. A Vasút utcában keletkezett tüzet budapesti, törökbálinti és érdi tűzoltók oltják, riasztották a fővárosi katasztrófavédelmi mobil labort is. Az eddigi mérések veszélyes anyagot nem mutattak ki, a területet nem kellett kiüríteni. A szóvivő kitért arra is, hogy az épületben dolgozóknak időben sikerült kimenekülniük, sérültekről nincs tudomásuk. Tájékoztatása szerint nehezíti az oltást, hogy szendvicspanel szerkezetű az épület, ezért meg kell bontani a borítólemezeit. A tűz miatt a rendőrség lassítja a forgalmat az M1-es autópálya 7-es és 11-es kilométere között - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrségi honlapon olvasható közlemény szerint lezárták a budaörsi áruháznál lévő lehajtót az M1-es és M7-es bal pályán. A rendőrség a gépjárművezetők fokozott óvatosságát és türelmét kéri.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?