Pesti Srácok

Lezsák Sándor: nincs szerep és feladat nélküli település

Lezsák Sándor: nincs szerep és feladat nélküli település

Nincs szerep és feladat nélküli település, legyen az akár a legkisebb is - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az egykori kisizsáki iskola pedagógusainak emlékére állított kopjafánál tartott avatóbeszédében szombaton Izsák-Kisizsákon.

A térség országgyűlési képviselője szerint a nagyobb települések felelőssége, hogy a kisebbek megkapják a kellő figyelmet és a közösségi élményforrás lehetőségét. A politikus emlékeztetett arra, hogy az 1970-es évek elején több mint 1700 település önállóságát szüntették meg, termelőszövetkezeteket és iskolákat vontak össze, a fiatalok pedig munkahely reményében a városokba költöztek. Az akkori Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának döntése nyomán 11 szovjet házgyárat vásároltak és megkezdték a panelrengetegek építését, melyekben 51 négyzetméter jutott egy négytagú családnak. Ez lett a drámai népességfogyás egyik forrása - tette hozzá. Mint mondta, minden nagy döntés esetén számolni kell annak még nagyobb és súlyosabb következményeivel.

- fogalmazott Lezsák Sándor. Beszélt arról is, hogy várhatóan a következő tanévre átadják azt a 24 tantermes iskolát Izsákon, amelyet tavaly nyáron kezdtek építeni állami finanszírozással. Az új intézmény azokat a hagyományokat is tovább örökíti, amiket az egykor Kisizsákon tanító pedagógusok a maguk hivatástudatával alapoztak meg.

PestiSracok facebook image

Az új iskola lehetőségét a jó tantestület, az eredményes diákok és az izsáki családok igénye teremtette meg - tette hozzá. Mondok József (Fidesz-KDNP) Izsák polgármestere elmondta: a kopjafát a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete és a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány állíttatta, és azok előtt tiszteleg, akik az 1927-ben épült egykori iskolában tanultak és tanítottak. Az épületet tíz éve egy gazdasági társaság vásárolta meg az önkormányzattól. Az épület felújítását követően jelenleg is irodaépületként funkcionál.

A rendezvényen Balogh Ferenc egykori diák elmondta, hogy a hatvanas évek végén osztálytársaival egy üzenetet ástak el az iskola udvarán, a zászlótartó rúd talapzata mellé egy palackban. Az úttörőcsapat üzenetét egy filmtekercs negatívjára egykori tanáruk, Kovács Gyula jegyezte fel. A napokban előkerült írás mára azonban elmosódott, mindössze annyi kivehető, hogy az atomenergia békés felhasználására hívták fel az utókor figyelmét. Az avatóünnepségen az egykori diákok tiszteletére új időkapszulát helyeztek el a kopjafa tövében, és köszöntöttek egy pedagógust, aki a régi iskolában tanított.

PS/MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.