Pesti Srácok

Ma kiderül, lesz –e Dopeman-ből képviselő

Ma kiderül, lesz –e Dopeman-ből képviselő

Hat településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: négy helyen polgármestert, két fővárosi kerületben egyéni képviselőt választanak.

A VIII. kerület 6. választókerületében azért lesz időközi voksolás, mert Balogh István (Fidesz-KDNP) képviselő január 31-ével lemondott. A választásra hat jelöltet vettek nyilvántartásba, két függetlent, egyet a Fidesz-KDNP, egyet az Együtt-A Korszakváltók Pártja, egyet a Jobbik Magyarországért Mozgalom, egyet pedig a Magyar Munkáspárt jelöltjeként. A választói névjegyzékben mintegy 5500-an szerepelnek.

A főváros XIV. kerületének 3. számú egyéni választókerületében pedig azért tartanak időközi képviselő-választást, mert az egy évvel ezelőtt tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint január végén megszűnt a mandátuma. Az időközi választáson hat jelölt indul: egy az LMP, egy a Civil Zugló Egyesület - Együtt-A Korszakváltók Pártja, egy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, egy a Fidesz-KDNP, egy a Demokratikus Koalíció - Magyar Szocialista Párt - Párbeszéd Magyarországért Párt - Összefogás Zuglóért Egyesület, és egy a Magyar Munkáspárt színeiben. A választói névjegyzékben csaknem hatezren szerepelnek.

Tolna megyében két településen lesz időközi polgármester-választás: Gyulajon és Tolnanémediben. Gyulajon a korábbi független polgármester, Dobos Károlyné tavaly év végén egészségi okból mondott le. A vasárnapi választáson öt független jelölt indul, az 1025 lakosú település választói névjegyzékében 680-an szerepelnek. Tolnanémediben azért lesz időközi voksolás, mert Móricz Jánosné (független) január 31-ével - szintén betegség miatt - lemondott. A választásra három jelöltet vettek nyilvántartásba: ketten függetlenként indulnak, egy jelölt pedig a Magyar Munkáspárt színeiben. Az 1033 lakosú községben 886-an jogosultak szavazni.

PestiSracok facebook image

A Veszprém megyei Pápasalamonban szintén polgármestert választanak, mert a község eddigi vezetője, Bánki Mihály Pálné (független) lemondott. A 362 lakosú település polgármesteri tisztségért három független jelölt indul. A Pest megyei Gyömrőn azért tartanak vasárnap időközi polgármester-választást, mert az eddigi polgármester, Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör) tisztségét méltatlanság miatt január 11-én megszüntette a Budapest Környéki Törvényszék. A vasárnapi időközi polgármester-választáson három jelölt indul: egy független, egy a Magyar Munkáspárt színeiben és egy a Gyömrő 2000 Kör jelöltjeként. A választói névjegyzékben több mint 13 ezren szerepelnek.

Forrás: MTI; fotó:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.