Pesti Srácok

Ma szavaznak a római-parti gát ügyében

Ma szavaznak a római-parti gát ügyében

A FÁK a Rómain csoport és a Greenpeace arra kéri a budapesti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a római-parti gát tervezetét a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, Karácsony Gergelyék pedig népszavazást akarnak.

Tosics Iván városkutató a Városháza bejáratánál, a közgyűlés kezdete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Csillaghegyi-öblözet 55 ezer lakójának élete és vagyonbiztonsága múlik a római-parti gát megfelelő nyomvonalának kiválasztásán. Ezért azt kérik, hogy ne döntsön a képviselő-testület a nyomvonalról addig, amíg a főváros nem biztosítja a korrekt döntés-előkészítést. Emellett kérik a lakossági igények felmérését, széleskörű szakmai egyeztetést és független szakértők bevonását a döntéshozatalba - mondta Tosics Iván. Közölte, eddig 10 719-en írták alá petíciójukat, amelyben követelik a Római-part értékeinek, jellegének megőrzését, biztonságosabb és környezetkímélőbb árvízvédelmi alternatíva kidolgozását. Megjegyezte, a főváros a kerülettel egyetértésben évek óta a part menti gát megvalósítására törekszik. Véleményük szerint azonban olyan felelős, objektív döntéshozói magatartásra van szükség, amely nyitottan, alaposan megvizsgál minden szempontot - tette hozzá. A sajtótájékoztató után a civilek felmentek a Városháza dísztermébe, ahol az aláírt íveket szeretnék szimbolikusan bemutatni Tarlós István főpolgármesternek a közgyűlés ülése alatt.

A Párbeszéd budapesti népszavazást akar

Karácsony Gergely, az ellenzéki párt társelnöke, a XIV. kerület polgármestere a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, egy ilyen népszavazás lehetővé tenné, hogy valódi szakmai érvek alapján, széleskörű társadalmi párbeszéd után döntsenek Budapest utolsó természetes Duna-partszakaszának sorsáról. Szerinte a városvezetés előterjesztése hamis feltevésekre épül, így például arra, hogy a partmenti védekezés olcsóbb lenne, vagy árvízvédelmi szempontból hatékonyabb és nem okozna nagyobb károkat, mint a Nánási-Királyok útján megvalósuló gát.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, fotó:Kanya Tamás

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.