Pesti Srácok

Már félmillióan küldték vissza a konzultációs kérdőíveket – Országjárásba kezd a Fidesz

Már félmillióan küldték vissza a konzultációs kérdőíveket – Országjárásba kezd a Fidesz

Eddig több mint félmillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőíveket – tájékoztatott Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján. Egyúttal azt is bejelentette, hogy jövő hét kedden országjárásra indul a nagyobbik kormánypárt a konzultációs kérdések témájában.

Hidvéghi Balázs kifejtette: a következő három hétben valamennyi választókerületben, 120-130 helyszínen lesznek nyilvános fórumok, ahol szeretnék minél emberrel megvitatni a kormány álláspontját a szuverenitási kérdésekben és támogatást kapni ahhoz a politikához, amit a kormány és a miniszterelnök képvisel. Mint mondta, az Állítsuk meg Brüsszelt! című konzultáció egytől egyig a döntések magyar kézben tartásáról szól, értékelése szerint az elmúlt időszakban komoly támadások érték a nemzeti önrendelkezést a büsszeli bürokrácia részéről. Brüsszel minden fronton a központosítást erőlteti, míg a Fidesz az önrendelkezés pártján áll – szögezte le. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: erős Európát szeretnének, az unió pártján állnak, és olyan közösségben hisznek, amely önálló nemzetek Európájaként tud működni. Hidvéghi Balázs azt is közölte: a kormány tájékoztatása szerint eddig több mint félmillió válasz érkezett vissza a nemzeti konzultáción. Az íveket megköszönte és arra bíztatott, hogy május 20-ig minél többen nyilvánítsanak véleményt.

Szocialista nőgyalázás

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a tájékoztatón arra szólította fel az MSZP országos vezetőségét – köztük Molnár Gyulát és Botka Lászlót –, továbbá a budapesti elnököt, Kunhalmi Ágnest hogy határolódjon el a józsefvárosi elnökhelyettes nőgyalázó bejegyzésétől és zárják ki őt a pártból. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Camara Bereczki Ferenc Miklós szocialista politikus a VIII. kerületi időközi önkormányzati képviselő-választás után üzent Facebook-oldalán Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármesternek és a győztes jelöltnek, Sántha Péterné (Fidesz-KDNP) alpolgármesternek. Dunai Mónika elmondta: a budapesti MSZP-s vezető nemi erőszakkal fenyegette, obszcén, trágár, az emberi méltóságot sértő szavakkal illette a fideszes képviselőnőt, s olyan dallal üzent neki, amelyet Pityinger László, azaz Dopeman, a baloldali jelölt maga írt. Ilyen mélyre politikai kampányban még senki nem süllyedt 1990 óta - jelentette ki. A fideszes politikus egyúttal úgy vélte: az MSZP csak szelektíven harcos, ha nők elleni erőszakról van szó; ha érintettek, akkor nem emelnek szót ilyen ügyben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Vezető kép: Fidesz.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.