Pesti Srácok

Már lehet pályázni az uniós pénzekre

Már lehet pályázni az uniós pénzekre

Március végéig megjelent az összes, Emberi Erőforrások Minisztériumának területéhez tartozó uniós, illetve EFOP-pályázati felhívás - közölte Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen. Schanda Tamás államtitkár közölte: több mint 1000 milliárd forintos keretről van szó.

Rétvári Bence kiemelte: nagy feladat volt az Emmi számára, hogy minden forrást a meghatározott ütemterv szerint kiírjon. Mint kifejtette: minden egyes projekt sok kisebb pályázatra bomlik, sokféle területet és intézményt kell szolgálni. Az egyes pályázatokat mindenhol tankerületre, felsőoktatási intézményekre, egészségügyi intézményekre, kórházakra kellett szabni - mutatott rá, hozzátéve: a felhívások március végéig megjelentek. Az államtitkár négy célt, illetve pillért jelölt meg az EFOP-pályázatokkal összefüggésen. Mint kifejtette: az egyik az erősödő családok és közösségek témája. A kormány szerint mindennek a család az alapja, ezért azok a programok nagy hangsúlyt kaptak, amelyek megerősítésüket szolgálják - mondta Rétvári Bence. A második a bővülő középosztály, ez a pályázati csomag azoknak nyújt további lehetőséget, akik stabil egzisztenciával rendelkeznek, ezt szeretnék megőrizni, bővíteni. Ehhez kapcsolódik a területi felzárkózás. Magyarországnak vannak olyan részei, ahol akár az egészségügyi kilátások, akár az oktatási helyzet rosszabb, mint máshol. Ezt a területi különbséget kompenzálnák a pályázatokon keresztül, és ez a fő támogatási elve a támogatásoknak - jegyezte meg az államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy nem felzárkóztatásról, hanem felzárkózásról van szó. Közlése szerint a felzárkózási programokat mintegy 100 milliárdos keretösszegben írták ki, és ezek mind azt segítik, hogy az egzisztenciát meg lehessen erősíteni, valamint a tehetséggondozást segítsék, illetve a mélyszegénységet mérsékeljék. A negyedik terület az aktív ember, ami az egészséges, a közösségi, a munkát vállaló, vállalkozó embert egyaránt jelenti.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a Széchenyi 2020 programon belül 12 ezer milliárd forint áll rendelkezésre, ebből humánfejlesztésre mintegy 1000 milliárd jut, és két operatív program tartozik a tárcához. Az egyik a rászoruló személyeket támogató program, 34 milliárdos kerettel. Természetbeni juttatásokat biztosít az érintetteknek, így élelmiszer, higiéniai csomagokat, kísérő szolgáltatásokat. A másik az emberi erőforrás-fejlesztési program, amelyre 952 milliárd jut. Emellé pedig saját forrást is tesz a kormány, így jóval 1000 milliárd áll rendelkezésre - közölte. A pályázati felhívások mind megjelentek - hangsúlyozta ő is, hozzátéve: ez szükséges volt, hogy a források minél korábban a kedvezményezetteknél legyenek. Következő lépésként a pályázók jelentkezhetnek a felhívásokra - mondta Schanda Tamás. Jelezte: még az idén a 952 milliárdos keret 85 százalékára szerződni kell, és a kedvezményezettekhez el kell juttatni a forrásokat. Ez a következő években stabil és kiszámítható projektvégrehajtást követel meg tőlük - rögzítette az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: széchenyi2020.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.