Még mindig veszélyben Magyarország

A megerősített jogi és műszaki határzárral Magyarország megvédi a magyar embereket és az Európai Unió állampolgárait - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségen tartott sajtótájékoztatón.
Németh Szilárd hangsúlyozta: a veszély továbbra sem múlt el, hiszen a Közel-Keleten, valamint Észak- és Közép-Afrikában sincs nyugalom, milliók állnak készen arra, hogy elinduljanak Európa felé.
Az embercsempészek és "a Soros György által fenntartott ügynökszervezetek" pedig összejátszanak, hogy elárasszák a földrészt bevándorlókkal
- jelentette ki. Az elmúlt időszak terrorcselekményei mind azt igazolják, hogy Magyarország jól járt el akkor, amikor úgy döntött, zárja határait és rendezett körülmények között biztosítja a belépést az országba és az áthaladást Magyarországon - tette hozzá.
PS/MTI, fotó:888
