Pesti Srácok

Megölték a dzsihadisták második számú vezetőjét Irakban

Megölték a dzsihadisták második számú vezetőjét Irakban

Egy légicsapással megölték Ajad adzs-Dzsumailit, akiről úgy tartják, hogy Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének a jobbkeze volt Irakban - jelentette az iraki állami televízió szombaton helyi katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva.

A televízió szerint a dzsihadisták második számú vezetőjével az iraki légierő végzett a szíriai határhoz közeli al-Kaim nevű település környékén. A televízió nem közölte, hogy mikor történt a légicsapás. Értesülések szerint Dzsumaili az Iszlám Állam "második számú vezetője" és "hadügyminisztere" volt.

PS/MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.