Pesti Srácok

A német sajtó szerint Juncker nem felejt és Orbánra vadászik

A német sajtó szerint Juncker nem felejt és Orbánra vadászik

Németországban a Die Welt című konzervatív lap és a Der Spiegel című hírmagazin foglalkozott Magyarországgal szombaton. Juncker, "nem felejt" és tudja, hogy "a politika birodalmában miként kell becserkészni a zsákmányt" – írja a Welt.

A Die Welt Juncker fenyegeti Orbánt címmel közölte Florian Eder írását, amely szerint Jean-Claude Juncker kis fekete füzetében, amelyben az Európai Bizottság elnöke feljegyzi mások viselt dolgait, az utóbbi időben eléggé megszaporodhattak az Orbán Viktorról szóló bejegyzések. A menekültügyi szabályozás átalakításával, a nemzeti konzultációval és a Közép-európai Egyetem körüli fejleményekkel kapcsolatban hozzátette,

A bizottsági elnök április 29-ére összehívta az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó uniós kormányfőket, hogy megvitassák, Orbán és pártja kereszténydemokrata-e még. Juncker ezzel "emeli a tétet a hatalmi játszmában", és ő az első EPP-s vezető politikus, aki fenyegeti Orbánt. A magyar kormányfő az EPP iránti hűség bizonyításaként legutóbb megszavazta, hogy továbbra is Donald Tusk legyen az Európai Tanács elnöke, de "ezzel kiadott egy zálogot a kezéből", és így "eljött Juncker pillanata" - írta Florian Eder.

PestiSracok facebook image

A Der Spiegel Az ellenállás szalmalángja címmel közölte Jan Puhl írását, aki az utóbbi napok magyarországi tüntetéseivel kapcsolatban kiemelte, hogy 2014-ben sikerrel demonstráltak a tervezett internetadó ellen, és "polgári kezdeményezések" a közelmúltban keresztülhúzták a kormányfő olimpiarendezési terveit. A miniszterelnök külföldiekkel szembeni "merev" politikája eddig nem váltott ki ilyen nagyságrendű tiltakozást, de az új felsőoktatási törvény miatt "sok fiatal magyar aggódik a szabadsága miatt". Így adódik a kérdés, vajon veszélybe került-e Orbán hatalma - írta a Der Spiegel szerzője, aki szerint "valószínűbb, hogy a tüntetések végül csak szalmalángnak bizonyulnak".

Kifejtette, egy parlamenten kívüli, „struktúrákkal nem rendelkező" mozgalomról van szó, és "a Fidesz kipróbált kampánygépezetével a tüntetők nem tudják felvenni a versenyt". A parlamenti ellenzék sem lesz abban a helyzetben, hogy komolyan veszélyessé váljék Orbán számára a 2018-as választáson. A legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik "jobboldali radikális", a második számú ellenzéki párt, a "kommunisták utódpártja" pedig "korruptnak és elitistának és kevéssé hitelesnek" számít, míg a kisebb pártok megosztottak. A tüntetéseken egyik ilyen pártnak sincsen szerepe, és arra sem képesek, hogy az ellenállást képviseljék a parlamentben - tette hozzá Jan Puhl, kiemelve,

Forrás: MTI; fotó: 24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.