Pesti Srácok

Palkovics: Tankönyv helyett jön a tablet

Palkovics: Tankönyv helyett jön a tablet

Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson. Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba.

Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik, és negyvenötezren kapják meg hamarosan a munkájukhoz szükséges digitális eszközt - ismertette.

- közölte.

PestiSracok facebook image

Palkovics László, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén vállalatvezetők előtt úgy fogalmazott, az oktatás hatékonyságának javítását az alapoktól kell kezdeni, éppen ezért dolgoznak az új nemzeti alaptanterv összeállításán, és ezért merült fel az alapszintű oktatás idejének megnövelése, bár - tette hozzá - erről még nincs kormányzati döntés.

Az oktatási államtitkár a legutóbbi PISA-felmérés romló eredményeire utalva azt mondta, az okokat nemcsak az iskolarendszerben, hanem szociális területen és a szakképzésben is kell keresni. Utalt arra, hogy miközben az OECD-országokban az egyes iskolatípusok teljesítménye között nincs nagy különbség, nálunk például matematikából a hatosztályos gimnáziumokban Szingapúr eredményét hozták a diákok, a négyosztályosokban pedig Finnország és Németország szintjét, a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban pedig ennél gyengébb eredmény született.

Palkovics László szólt arról is, hogy terveik szerint - az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan - 2019-től felmenő rendszerben kötelezővé tennék a középiskolai felvételit. Az elképzelés szerint a rendszer hasonlóan működne mint a felsőoktatás esetében, tehát központilag megszabnák, hogy hány diák vehető fel egy évben gimnáziumba, mennyi szakgimnáziumba és mennyi szakközépiskolába.

A fórumon résztvevő cégvezetők közül többen azt szorgalmazták, hogy a szakgimnáziumoknál ne csupán egy évet foglalkozhassanak a diákokkal a szakképzésbe bekapcsolódó vállalatok, hanem, mint régen, legyen erre ismét két évük.

Forrás: MTI; fotó: mandiner.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.