Pesti Srácok

Rendkívüli állapotot hirdettek Egyiptomban

Rendkívüli állapotot hirdettek Egyiptomban

Három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett ki vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt.

Az államfő sajtótájékoztatón jelentette be az intézkedést a kairói elnöki palotában néhány órával az után, hogy 44 ember meghalt a Tanta városbeli Szent György-templomban elkövetett merényletben, illetve az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál végrehajtott robbantásban. Az elnök hangsúlyozta, hogy a rendkívüli állapot bevezetésére az ország "védelme és megőrzése" érdekében van szükség. A televízióban is közvetített beszédében azt mondta: "a terroristákkal szembeni küzdelem hosszú és fájdalmas lesz".

Az egyiptomi alkotmány értelmében a rendkívüli állapot tényleges hatályba lépéséhez még a parlament jóváhagyása is szükséges. A törvényhozásban Szíszi elnök hívei vannak többségben. Az öngyilkos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett, és további támadásokkal fenyegetett Egyiptomban. A rendkívüli állapot bejelentése előtt az elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, és elrendelte, hogy az ország valamennyi tartományában a rendőrség megerősítése érdekében vezényeljenek ki katonákat a kulcsfontosságú létesítmények védelmére.

Először, délelőtt tíz óra körül a Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában robbant fel pokolgép a virágvasárnapi mise idején, amikor mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. Pár órával később Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. A merénylő nem jutott be a templomba, mert a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták, és ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet.

PestiSracok facebook image

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is elítélték a merényleteket, és közleményükben arra kértek minden tagállamot, hogy működjenek együtt az egyiptomi kormánnyal a tettesek felelősségre vonása érdekében. António Guterres ENSZ-főtitkár ugyancsak közleményben emelte fel szavát a két keresztény templom elleni támadás miatt.

Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét alkotják, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásának célpontjai.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.