Pesti Srácok

Robbanás történhetett a szmolenszki légi katasztrófa során

Robbanás történhetett a szmolenszki légi katasztrófa során

Sok jel utal arra, hogy robbanás történt a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa során, a gép még a levegőben esett szét darabokra - közölték a lengyel kormánygép egykori tragédiájának körülményeit vizsgáló, a lengyel nemzetvédelmi tárca mellett működő bizottság hétfői varsói sajtóértekezletén.

A tájékoztatón egy dokumentumfilmet vetítettek, amelyben összefoglalták a tavaly február óta működő vizsgálóbizottság által megállapított tényeket. A bizottság bejelentette: munkáját továbbra is folytatja a tragédia okainak végleges tisztázásáig. A katasztrófa folyamatát animációk révén szemléltették. A dokumentumfilm narrátora úgy értékelte: az orosz légiirányítók tudatosan hibásan tájékoztatták a lengyel pilótákat a gép elhelyezéséről, nem közölték velük, hogy a gép letért útvonaláról. A fedélzeti műszerek olvasatai, a katasztrófa helyszínén végzett terepszemle, valamint az utólagos tudományos kísérletek alapján készített animációk szemléltették: a repülés utolsó másodperceiben a repülőgép műszerei több műszaki hibát jeleztek, és a gép még a levegőben esett szét darabokra.

Anélkül, hogy akadályba ütközött volna, levált többek között a bal szárny egy része, ami azonban nem akadályozhatta volna a gépet abban, hogy tovább repüljön - értékelte a bizottság. Több érvet mutattak fel arra vonatkozóan, hogy a pilóták közvetlenül a katasztrófa előtt nem próbáltak leszállni, hanem észlelve a közeledő veszélyt, még a biztonságos magasságban fel akarták emelni a gépet, amely azonban ismeretlen okokból irányíthatatlanná vált.

A roncsdarabok elhelyezkedése a földön, a holttestek sajátos sérülései "arra késztették a bizottságot, hogy teljesen valósnak tekintse a robbanás lehetőségét". A bizottság által végzett kísérletek eredményei szerint a robbanás "legvalószínűbb kiváltója egy termobarikus töltet volt, amely erős lökéshullámot eredményezett" - hangzott el a filmben.

PestiSracok facebook image

A bizottság szerint a robbanás a lezuhanás előtt a pilótafülkében, a gép szárnyán, valamint a törzs és a szárny kapcsolódási pontjain történt. A robbanásra az is utalhat, hogy eddig négy olyan holttestet azonosítottak, amely nem a baleset okozta tüzek közelében feküdt, mégis súlyos égési sérüléseket fedeztek fel rajtuk.

Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter a sajtókonferencia elején elmondta: a légi katasztrófát ennek bekövetkezése után vizsgáló intézmények nem teljesítették kötelességüket. A Lengyelországot 2015 novembere óta kormányzó, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt úgy látja, hogy az eddigi lengyel- és oroszországi vizsgálatok alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését.

A hét évvel ezelőtt, 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszknél bekövetkezett, a lengyel kormánygép fedélzetén utazó 96, többségében magas rangú személyiség - köztük Lech Kaczynski lengyel elnök - halálával járó katasztrófa okait illetően az orosz és a lengyel vizsgáló hatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak. Oroszország a lengyel kormánygép pilótáira hárította a teljes felelősséget.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.