Pesti Srácok

Soros embere ítélhetett a bangladesi migránsok javára, Magyarország ellenében

Soros embere ítélhetett a bangladesi migránsok javára, Magyarország ellenében

A Soros Györgyhöz köthető Közép-európai Egyetem jogi karának alapító dékánja, majd egyetemi tanára volt Sajó András, aki a Gyurcsány-kormány idején lett az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) tagja - írta csütörtökön a Magyar Idők, felidézve, a strasbourgi testület legutóbb két bangladesi migráns javára döntött Magyarországgal szemben.

A cikkben úgy fogalmaztak, Sajó András "számos esetben foglalt állást" Magyarország ellen a bíróság előtt zajló ügyekben. Az elmúlt években az EJEB egyik alelnöki posztját töltötte be - jegyezték meg. A testület legutóbb két migráns javára döntött Magyarországgal szemben, „de hasonlóan járt el például a leváltását sérelmező egykori főbíró, Baka András és az új egyházi törvény elfogadása miatt vallási egyesületté váló szervezetek esetében" - írta a Magyar Idők.

Közölték, Sajó András az EJEB bírájaként a vörös csillag viselhetőségének kérdésével is foglalkozott. A testület 2008 nyarán nem Magyarországnak, hanem a felperes munkáspárti politikusnak adott igazat. Az ítélet szerint az állam megsértette Vajnai Attila szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor 2005-ben a Fővárosi Bíróság elmarasztalta a politikust önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt. Felidézték, hogy Sajó András szakmai pályája a rendszerváltozás előtt kezdődött.

PestiSracok facebook image

- írták, hozzátéve, Göncz Árpád jogi tanácsadójaként is tevékenykedett, az SZDSZ-es Eörsi Mátyás pedig egy országgyűlési felszólalásában apja három kedvenc tanítványának egyikeként említette.

- fogalmazott a Magyar Idők.

Az Indexre hivatkozva a lap azt írta, hogy bár az EJEB magyar ügyekben születő döntéseinél leszavazhatják a magyar bírót, mégis nagy a befolyása, mert az ő tanácsához kerülnek a Magyarország elleni beadványok, és a befogadott ügyeket az általa vezetett iroda készíti elő.

Az EJEB bíráit kilenc évre választja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, ezért tavaly dönteni kellett arról, kit jelöl Magyarország. A nyílt pályázaton nyertes Paczolay Pétert idén januárban választották be a strasbourgi testületbe - idézte fel a Magyar Idők.

Forrás: MTI/MagyarIdők.hu; fotó: superiorhirek.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.